ÚGY TŰNT, MINTHA A VILÁGBAN MINDEN A HELYÉRE KERÜLNE. Mintha minden értelmet nyerne, ami körülvesz.
Én, a mutáns korcs, szerelmes lettem.
Esélyt kaptam a sorstól, hogy boldoggá tegyem a legcsodásabb lényt ezen a világon, és cserébe ez az angyal megmentsen engem. Minden módon, ahogy csak lehetséges.
Ha tudom...
Ha előre tudtam volna, amikor először megpillantom, hogy sorsunk attól a perctől összefonódik, és minden hiába. Hogy minden igyekezetem hiábavaló, hogy távol tartsam magam Tőle, akkor megkímélem magam az önmarcangolástól, Őt pedig mindentől, amit akaratlanul is elkövetek majd ellene.
Első percben még nem volt világos, pedig a nyilvánvaló ott dörömbölt a homlokom mögött: Ő is belém szeretett akkor, ahogy én Ő belé.
Nem érdemeltem meg ezt a hihetetlen szerelmet, ahogy a nagylelkűségét és az odaadását sem.
Olyan önzetlen volt, túl jó erre a világra. Rögtön megláttam benne a mérhetetlen jóságot. Talán ez az oka, amiért magamnak akartam, amiért azt akartam, hogy csak az enyém legyen, hogy elfedje az én gonoszságomat.
Az lett. Az enyém.
Nem tudom, mivel és hogyan érdemeltem ki ezt a mérhetetlen kegyet, de most már nincs okom kételkedni, hogy egymásnak lettünk teremtve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése