A Full Moon blog bemutatkozik


Kedves Látogató!


Üdvözöllek nálam!

Ezen a blogon egy teljesen új történetet olvashatsz, és egy teljesen új főhős mindennapjait kísérheted figyelemmel. :)

15 év telt el a Breaking Dawn óta.
Nessie felnőtt, és Jacobbal összeházasodtak.
Hamarosan gyermekük is született, egy kicsi Jake. :)
A Jaed Cabil Black nevet kapta. Nessie adta neki ezeket a különös keresztneveket, követve édesanyja, Bella példáját, ő is mozaik neveket alkotott.
Jaed = Jacob + Edward
Cabil = Carlisle + Billy

A fiú gyorsan fejlődött, de nem annyira, mint Nessie.
5 év alatt 16 éves tinédzser lett belőle, és ekkor lelassult a folyamat.
Senki sem tudja, miért. Valószínű a farkas génekhez lehet valami köze.

Nessie, Jacob és Jaed Forksban élnek Billyvel.
Jake Esme segítségével átalakíttatta a házat, hogy kényelmesen elférjenek.

Jaed a Forksi gimibe jár. A rezervátumit túl unalmasnak találta. Természetesen a többi diák tart tőle, és ezt ő túlságosan is élvezi.

Nos, hogy mi történik ezzel a titokzatos ember-, vámpír- és farkasgénekkel megáldott fiúval?

Itt megtudhatjátok. ;)
A történet címe
full moon vagyis telihold .
A friss fejezetek felkerülésének időpontjáról a főoldalon tájékozódhatsz. :)

Jó olvasást! :)

Érezd jól magad nálam, és kérlek, írj kommentet!!! :)

Köszönöm!


Abigel


Characters of the story



Idézet

„Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle.”

Charlotte Brontë

2010. június 26., szombat

4. Változás (4. rész)



Ajánlás:


A Full Moon teljes 4.  fejezetét Drága Olvasómnak, Atyusnak ajánlom nagyon nagyon nagyon nagyon sok szeretettel és őszinte hálával!

Köszönöm a meglepetést! :)
Köszönöm, hogy elkészítetted ezt a fantasztikus dizájnt az oldalhoz! :)

Sok puszi Neked!
Köszönöm, hogy velem vagy! :)

Aby




AHOGY PRÓBÁLTAM HELYRE RAKNI MAGAMBAN A TÖRTÉNTEKET; végül is arra jutottam, hogy Alice következtetése a legvalószínűbb magyarázat, miszerint Beth által emberibbé válok.
Nem állt rendelkezésemre túl sok idő, hogy ezen gondolkodjam. Az óra kijelzőjén a percek vészesen haladtak a Seth-tel megbeszélt időpont felé.
Figyeltem a karjaimban békésen szendergő angyalt, és a szívem üteme vészesen kezdett felgyorsulni.
Lassan hajoltam közelebb hozzá, ujjaimat kifűztem az övéiből, majd kisimítottam az arcából egy kósza tincset.

- Ébredj, Angyalom! – mormoltam a csodás látvány hatására rekedtté vált hangon.

Kézfejemmel megcirógattam az arcát. Apránként ébredezni kezdett, halkan nyöszörgött, majd nagyot nyújtózkodott.

- Jó reggelt! – mondta még lehunyt szemekkel.

- Még nem az – válaszoltam, miközben elmosolyodtam.

A terv már megfogalmazódott bennem, és kész voltam végrehajtani.
Beth már jól tudta, mire készülök, a szíve elmulasztott egy dobbanást erőt gyűjtve a vad vágtához, ami ezután következett.

„Meg fog csókolni… Érzem, és annyira várom… Olyan finomak a csókjai, és figyel rám, nem engedi, hogy rémképeket lássak. Csak a vágyat érzem a csókjai iránt.” – hallottam meg selymesen lágy hangját a fejemben.

A gondolatai melengették a szívemet, és egyben fel is bátorítottak.
A szirénem ajkai elnyíltak, a légzése felgyorsult, mialatt még mindig csukva tartotta a szemeit. Finoman megcsókoltam, majd gyönyörű arcának minden pontját feltérképeztem a számmal, újra rátalálva a lágy puhaságra. A nyelvemmel körberajzoltam ajkainak ívét, mire felnyitotta szépséges pilláit. Mélyen belenézett a szemembe, és én elmerültem tekintetének hívogató hullámaiban.
Kínzó lassúsággal kalandoztam beljebb, nyelvemmel kutatva az övé után. Mikor rátaláltam Beth elégedetten belenyögött a csókunkba, karjai a nyakam köré fonódtak, nyelve pedig hevesen huncut fogócskába kezdett az enyémmel.
Tudtam, hogy készülődnünk kellene, de nem voltam képes parancsolni az ajkaimnak és a rám törő beteges vágynak, amit kezdett vészesen felkorbácsolni.
Közelebb húzódtam hozzá, a feje alatti kezemet lejjebb csúsztattam alatta, egészen a derekáig, majd a takaró alatt szorosan magamhoz öleltem, tekintetemmel fogságban tartva gyönyörű szemeit.
Végül erőt vettem magamon, és sikerült ajkaimat elszakítani az övéitől.

- Seth, a barátom vár minket – mondtam, mikor sikerült visszanyernem a józanságomat. – Úgyhogy készülődnünk kellene – néztem a szemébe csalódottan.

„A barátja?... Eddig még nem említette.” – morfondírozott magában, majd határozottan bólintott.

Kedvetlenül feltápászkodtam, miután lemondóan apró csókot leheltem a homlokára.
Beth egy hatalmas sóhaj kíséretében kelt ki az ágyból.

- Szeretnél először te menni a fürdőbe? – kérdezte már a gardróbja előtt állva.

- Menj csak nyugodtan – somolyogtam, kinyitva a ruhászsákomat.

A szemem sarkából láttam, hogy zavartan guggol le a szekrény előtt, majd matatni kezd az aljában.

- Úgy gondoltam, hogy a mai programhoz ez lenne a legmegfelelőbb öltözék a számodra – léptem a háta mögé.

A lélegzete elakadt, lassan egyenesedett fel, azután felém fordult. A szemei abban a pillanatban vészesen kikerekedtek, ahogy meglátta, mit tartok a kezemben.

- Nem, nem, nem – tiltakozott elhaló hangon. – Én nem… Nem akarok – rázta meg erősen a fejét.

Olyan bájos volt, ahogy a félelmei bekúsztak az elméjébe, és elárasztották a gondolatait.

- Az én kedvemért – búgtam lágyan, miközben ajkaimat félmosolyra húztam, még egy eszközt bevetve, hogy meggyőzzem, jól fogja érezni magát. – Csak a biztonság kedvéért hoztam – mondtam ártatlan arckifejezéssel.

Beth gyanakvó tekintettel meredt rám, összehúzva szépen ívelt szemöldökét.

„Felveszem, de nem megyek a vízhez egy méternél közelebb!” – határozta el magát.

Egy határozott mozdulattal kitépte a kezemből anyám szörfruháját – amit indulás előtt kivettem a szekrényéből, hiszen feltett szándékom volt, hogy Beth is velem együtt álljon a deszkán –, majd dacosan kiviharzott a szobából.


Amíg ő a fürdőszobában készülődött, addig én magamra öltöttem egy fekete bermudanadrágot, aminek az oldalán vörös lángnyelvek díszelegtek. Majd a feleslegessé vált ruhadarabokat beletettem a zsákba.

Beth visszatért a szobába, s mindkettőnk lélegzete elakadt.

„Úristen!... Milyen izmos… és… gyönyörű…” – vizslatott végig félszegen.

A szürke, testhezálló szörfruha úgy simult csodás alakjára, mint akire ráöntötték. Szépséges idomait sokat sejtetően takarta el.

- Nagyon jól áll – léptem oda hozzá, mire nagyot nyelt.

Szemei akaratlanul siklottak végig rajtam.

„Bárcsak fele annyira gyönyörű lehetnék, mint Ő.” – sóhajtott fel keserűen.

„Ebben is Bellára hasonlít, tényleg kell lennie valami rokoni kapocsnak!... Ahogy Bella, Ő sem látja tisztán magát.”

- Gyönyörű vagy – leheltem lágy csókot a homlokára, szavaimmal igyekeztem a tudomására hozni, hogy számomra Ő a legszebb Angyal a világegyetemben. – Felhívom Sethet, hogy késni fogunk – mondtam, a kezemben lévő készüléken már tárcsázva is Seth számát.
Kettőt kicsengett, mire felvette.

- Na, mi az? Csak nem elaludtatok? – szólt bele Seth a telefonba.

„Pajti! Ha tudnád!” – húztam össze a szemöldököm.

- Valami olyasmi – válaszoltam végül. Seth kivételesen fején találta a szeget. – De egy fél órán belül ott leszünk – ígértem.

- Oké. Akkor a szokott helyen várlak titeket, és elhoztam a deszkádat – mondta, válaszolva a ki nem mondott kérdésemre.

Bár tudtam, hogy Alice úgyis résen lesz, mint mindig.

- Rendben. Köszi – nyomtam ki a készüléket. – Reggeli? – fordultam vissza Beth-hez, aki bizonytalanul bólintott.

A szokásos müzli után útnak indultunk.


Negyed tíz után öt perccel leparkoltam az óceánhoz legközelebbi parkolóban, már messziről jól láttam Seth-et, aki a deszkákat egymás mellé a homokba állította. Természetesen ő is jól tudta, hogy megérkeztünk, és érdeklődve figyelt minket.

- Itt vagyunk – jelentettem ki Beth felé fordulva.

Egész úton különböző teóriákat fabrikált magában arról, hogy hogyan fog a mai nap folyamán vízbe fulladni, de mégis az tetszett a legjobban, amelyikben együtt leltük halálunkat. Erre muszáj volt felnevetnem, amit nem vett igazán jó néven.

- Aha – motyogta.

Rávillantottam egy félmosolyt, majd kiszálltam, megkerülve a kocsit kinyitottam Beth-nek az anyósülés felőli ajtót.

- Hölgyem – mondtam pimaszul.

„Jaed! Szégyellhetnéd magad! Szegény lány halálra van rémülve, te meg itt szórakozol vele.” – dorgáltam meg magam gondolatban, de túlságosan is boldog voltam a tudattól, hogy Beth velem tölti napot, minthogy azon agonizáljak, hogy az alaptalan félelmein túlságosan jól szórakozom.

Erősen kifújta a levegőt, majd miután kiszállt rosszalló pillantást vetve rám, elindult.

„Olyan bájos, amikor mérges.”

Miután beértem, megfogtam a kezét. Szótlanul sétáltunk le a partra.

- Helló, Pajti! – intettem oda Seth-nek, miközben gyors léptekkel haladtunk felé.

Legalábbis Beth szokatlanul gyors tempót diktált.

- Beth, ő itt Seth Clearwater. A legjobb barátom – mutattam be a velünk szemben álló fiatal fiút.

- Szia – mosolygott Seth.

- Szia! Elisabeth Katie Dawn vagyok. Beth röviden – hadarta el az Angyalom a szokásos bemutatkozást, majd megejtett egy halvány mosolyt.

Seth vigyorogva bólintott.

- Akkor? Készen állsz? – fordult hozzám.

- Igen – válaszoltam, tekintetemmel még mindig Beth arcát fürkésztem.

Dühös volt. Rettentő dühös, de leginkább magára, és az ügyetlenségére.

- Az én kedvemért – suttogtam a füléhez hajolva. – Egyetlenegy hullám – ígértem.

Amint meghallotta a hangomat elvétett egy légvételt, majd a szíve ötszörös ütemmel kezdett dübörögni a mellkasában.

- Nem – válaszolta dacosan. – Ne haragudj – sóhajtotta.

- Beth – ejtettem ki lágyan a nevét, gyengéden az álla alá nyúltam, miközben Seth már kezében a deszkájával a víz felé tartott. – Esküszöm, hogy semmi bajod nem eshet mellettem – mondtam ki a nyilvánvalót. – Ígérem, hogy óvatos leszek. Csak egyszer, kérlek – unszoltam.

„Nem, nem akarok! Félek!... Ügyetlen vagyok, és amilyen balszerencsés is, biztosan vízbe fulladok!” – hallottam meg újra a félelmeit a fejemben. – „Akkor majd szellemként visszatérek, és annyit mondok a szemébe nézve, hogy: Ugye én megmondtam?”

Igen, reggeli közben figyelmeztetett, hogy még sosem szörfözött, és nem is áll szándékában, mert biztosan baleset érné, de nekem más terveim voltak.

- Egyszer – suttogta végül.

- Egyszer – egyeztem bele.

Lassan odasétáltunk a homokban álló szörfdeszkámhoz.
A nap még nem mutatta meg magát igazán, melengető sugarai csak néhol sejlettek át a felhőkön ott, ahol utat találtak maguknak. A bőröm nem csillogott feltűnően, de a szemem sarkából láttam, hogy Beth egy pillanatra sem veszi le rólam a tekintetét.

„Annyira gyönyörű. Hogyan lehet ilyen gyönyörű? Ez már nem is emberi.”

„Oh Beth, ha tudnád!” – emeltem égnek a szemeimet.

Egy mozdulattal lerúgtam a cipőimet, de neki már nem ment ilyen könnyen ez a művelet.
Miután mégis sikerült harmadik próbálkozásra megszabadulnia a lábbeliktől segélykérően a szemembe nézett.
A szabad kezemmel kihúztam a szürke, durva szemcsés homokból a deszkát, megindulva a hívogató kristálytiszta óceán felé, amit annyira szerettem.
A víz, a vámpírok második otthona a szárazföld után, ahogy az enyém is. Igaz, hogy én nem bírom mértéktelenül éltető levegő nélkül, ahogy a családom nagy része, de nem panaszkodhatom.


A homok halkan ropogott a talpunk alatt, finom hidegséggel érintette a bőrünket. Ahogy az azúr-zöld hullámok siklottak a part felé egyszer csak lágyan körbeölelték a lábunkat, kellemes langyossággal hívogatva egyre beljebb.
Beth a víz alatti talajt kémlelte, gondolatban rettegett, hogy megbotlik. Gyengéden megszorítottam a kezét, akaratlan reakcióként elméjének félelmeire.
A már derékig érő víz felszínére helyeztem a deszkát, majd finoman megragadva Beth derekát, segítettem neki felülni rá. Egy határozott mozdulattal elhelyezkedtem mögötte.

- Óvatos leszek, ígérem, és vigyázok rád! – erősítettem meg újra az ígéretemet.

Az Angyalom határozottan bólintott, a fejében cikázó rémképek kezdtek kevésbé rémisztőekké válni.

Mindkét karommal evezni kezdtem, a mozdulataimat engedelmesen követte a víztükör, a tenyereimet lágyan simogatta a langyos nedvesség, ahogy egyre beljebb sodort minket.
Megérkezett a következő hullám. Felálltam a deszkán, Beth-t óvatosan magammal húzva.

- Ne félj – mormoltam selymes hajzuhatagába, amikor éppen elindítottak minket a fodrozódó habok lefelé.

Szorosan a karjaimba zártam Őt, nem esett nehezemre megtartani az egyensúlyt.

- Nyisd ki a szemed – susogtam, ahogy a gondolataiból kihallottam, hogy lezárta szépséges pilláit.

Összerezzent, de készségesen engedelmeskedett.

„Ez… ez gyönyörű!” – álmélkodott elméjében.

Egész testében remegett, de a félelmeiért kárpótolta a látvány, ami elégedettséggel töltött el.

„Mégsem fog szellemként kísérteni? Bár már így is azt teszi! Ha tudná… Igaz, Jaed?” – mosolyodtam el keserűen.


Éppen egy újabb hullám felé eveztem, amikor Seth elvesztette az egyensúlyát a deszkán, a habok tetején, és a vízbe zuhant.

- Úristen! – kiáltotta sikítva Beth, kezeit a szája elé kapva.

„Meg fog fulladni! Jézusom!... Ilyen az én balszerencsém, nem én halok meg, hanem egy ismeretlen fiú amiatt, mert én is itt vagyok!” – pánikolt egyre jobban.

Elfojtottam a nevetést, mert biztosan félreértette volna, de nagyon is nehezemre esett, hogy ne törjön mégis elő belőlem. Seth jó úszó, és neki sem esik nehezére sokáig a víz alatt maradni, bár ebben is lepipálom, mint mindenben – jelent meg az arcomon mégiscsak egy halvány mosoly.

- Meg fog fulladni – mondta ki az Angyalom hangosan is baljós feltevését, ijedt tekintettel rám meredve. – Tennünk kell valamit – nézett rám elméjében megoldás után kutatva.

- Ugyan dehogy – ráztam meg a fejem. – Ne aggódj, mindjárt felbukkan.

Ahogy ezt kimondtam, Seth feje felbukkant a deszkánk mellett.

- Áááá – sikított fel Beth azonnal rémületében.

- Bocsi – kacagta a fiú. – Azért ennyire nem vagyok ijesztő.

„Halálra van rémülve, te meg itt szórakozol?... Jó tudom, én se vagyok különb. Amúgy szép esés volt!” – üzentem barátomnak gondolatban.

„Nem volt szándékos! Kösz!” – kacsintott Seth.

Hirtelen a fülembe bekúsztak Beth szívének hangjai, a dobbánásai rendszertelenek voltak. A tekintetemet azonnal felé fordítottam. Egyik keze a mellkasán pihent, a másikkal görcsösen szorította a deszka szélét.
Átfogva a derekát közelebb húztam magamhoz, s a fejét rögtön a mellkasomra hajtotta.

- Nyugodj meg – mormoltam a vízpermettől nedves, selymes hajzuhatagba.

Gyengéden ringatni kezdtem, hátha ettől hamarabb sikerül megnyugtatnom Őt. Gondolatban pedig Seth-et korholtam, hogy ne merjen még egyszer ilyet csinálni.

- Ne haragudj – nézett ártatlan kutyaszemekkel az Angyalomra a deszka szélére támasztott karjaira hajtva a fejét.

- Semmi baj – motyogta elhalóan. – Mindjárt elmúlik. Ez amolyan pánikroham – adott magyarázatot a történtekre.

„Jaed! Mekkora egy marha vagy! Erről tudnod kellett volna! Hogyhogy nem vetted észre???... Bezzeg a hormontúltengést élvezed!” – keseregtem a figyelmetlenségemen.

- Miért nem szóltál erről? – kérdeztem, és éreztem, hogy a már-már ismerős remegéshullám végigfut a gerincemen, de sikerült visszafojtanom.

- Nagyon ritkán fordul elő, és nem is igazán fontos – válaszolta suttogva.

- Nekem fontos – leheltem lágy csókot a szaporán lüktető halántékára.


Kis idő elteltével Beth-nek sikerült megnyugodnia, és még jó pár hullámot meglovagoltunk. A végére egészen lelkessé vált. A közeli sziklákon megtört a délutáni nap sugarainak fénye, milliónyi vakítóan fehér szikrát szórva szerteszét a tisztán kéklő égbolt felé.

Seth-tel tűzet gyújtottunk a parton felhalmozott uszadékfából, ami nekünk, kettőnknek nem lett volna fontos, de Beth teljesen átfagyna, ha nem szárítkozna meg. Az indián fiú a parton heverő egyik törölközőt odanyújtotta az ölemben kuporgó lánynak, aki készségesen megköszönte, majd elvette tőle azt.

- Régóta laksz Forksban? – kezdeményezett Seth beszélgetést az Angyalommal, a tűz másik oldalára helyezett farönkön, velünk szemben helyet foglalva.

- Kilenc éves voltam, mikor ideköltöztünk – válaszolta Szerelmem fejét a mellkasomon pihentetve. – A keresztanyánkkal, anyukám nővérével – folytatta.

„A szüleire ne kérdezz rá!” – súgtam Seth-nek gondolatban. – „Meghaltak!”

„Rendben.” – üzente vissza.

- De gondolom még sosem jártál ezen a parton – váltott ügyesen témát.

- De, még kiskoromban, amikor ideköltöztünk, olyan tízéves korom körül, azóta nem, sajnos – motyogta Beth.

Gondolatban hálás volt Seth-nek, hogy érdeklődik iránta, és figyelmet fordít rá, bár eléggé elfáradt, a szépséges szemei lassan, de biztosan kezdtek leragadni.

- Hát ez öreg hiba – mosolygott barátom kedvesen. – De sebaj! Ma bepótoltad – bólintott elismerően. – Újra megismételhetnénk ezt az édes hármast a közeljövőben – nevetett fel.

- Aha, az jó lenne – egyezett bele az Angyalom, majd elszenderedett a karjaimban.


Tíz óra múlt, amikor leállítottam a halkan duruzsoló motort a szokott helyen. Beth csendesen aludt az anyósülésen. Megkerültem a kocsit, majd az ölembe véve megindultam a ház felé.
Mad és Adam sosem léptek be a szobájába, ha Ő nem volt itthon, így nem fedezhették fel a rólam árulkodó jeleket.

A ház üres volt, mindketten éjszakai műszakot vállaltak ma éjszakára, így – a szomszédok miatt természetesen körültekintően – nyugodtan besétálhattam a főbejáraton.
Beth-t a karjaimban tartva, óvatosan nyúltam a lábtörlő alá a kulcsért, nehogy felébresszem.
Egyenesen az emeletre vittem, majd gyengéden a lábaira állítottam, a derekánál fogva finoman megtartottam.

- Ébresztő Csipkerózsika – mormoltam lágyan, közel hajolva ajkaihoz.

A víz felerősítette édes vérének illatát, a testéből áradó zamatok keveredtek a levegőben. Alig hallhatóan nyöszörgött, majd felnyitotta szépséges pilláit.

- Ne haragudj, csak azért ébresztettelek fel, hogy át tudj öltözni – szabadkoztam, bágyadt tekintetét látva.

- Semmi baj – dünnyögte, majd finoman kiszakítva magát az ölelésemből az ágyhoz lépett.

Kivette a pizsamáját a párnája alól, és elsietett a fürdőszobába.

Elhelyezkedtünk a szokásos „alvós helyzetünkbe”, miután én is elvégeztem a tisztálkodási rituálét. Kivételesen letusoltam, mert le akartam mosni a sós víz áztatta bőrömet.


Verejtékben ázva ébredtem. Hajnali fél egy múlt. Éreztem, hogy izzadok, őrjítően melegem volt, de ugyanakkor vacogtam. A gerincemen újra és újra végigfutott az a bizonyos remegéshullám, a bensőmet majd szétvette az irdatlan düh, amit nem tudtam hová tenni.
Ordítani akartam, kiadni a mérgemet.
Nem kockáztathattam. Lágy csókot leheltem az Angyalom homlokára, villámgyorsan felkeltem mellőle – olyan óvatosan, amennyire gyenge józanságom engedte –, vigyázva, hogy még véletlenül se ébresszem fel Őt.
A kitárt ablakból még egy utolsó pillantást vetettem a szívemet rabul ejtő szirénre, és kiugrottam az ablakon, aztán egyenesen befutottam a fák közé.

2010. június 8., kedd

4. Változás (3. rész)



Ajánlás:


A Full Moon teljes 4.  fejezetét Drága Olvasómnak, Atyusnak ajánlom nagyon nagyon nagyon nagyon sok szeretettel és őszinte hálával!

Köszönöm a meglepetést! :)
Köszönöm, hogy elkészítetted ezt a fantasztikus dizájnt az oldalhoz! :)

Sok puszi Neked!
Köszönöm, hogy velem vagy! :)

Aby




A NAGYNÉNÉM ELCSÍPETT GONDOLATAIN KERESZTÜL LÁTTAM AZ ANGYALOMAT, amint félszegen mosolyogva követi őt üzletről üzletre.
Boldognak tűnt, az arca halványpírban tündökölt, zavarban volt, ugyanakkor örült, hogy végre akadt valaki – rajtam kívül is –, aki közel szeretne kerülni hozzá. Barátot látott Alice-ben. Ezt leolvastam az arckifejezéséből.

„Szegénykém! Rajtunk kívül – a veszélyes vérszívókon kívül – senki sem látja, hogy milyen kedves és jószívű!... Pont Ő, aki megérdemelné a normális, boldog életet… Pont Ő keveredett bele ebbe az őrült, misztikus világba… Persze, Pajti! Te dumálsz?? Te voltál az, aki nem tudta magát távol tartani Tőle!! Alice csak a ráadás!” – fintorodtam el.

„Ma korábban is elmehetsz hozzá! Mad és Adam éjszakások.” – szakított ki merengésemből a bosszantó kis törpe. Kuncogva mutatta elméjében a találkozással egybekötött megismerkedést Maddel és Adammel, majd hirtelen dúdolni kezdett.

- Alice! – szűrtem a fogaim közt, hirtelen felpattanva az asztaltól. – Mégis ezt hogyan képzelted? – keltem ki magamból teljesen, ökölbe szorított kézzel fenyegetve őt. – Nem lett volna elég, ha egyszerűen csak kiteszed a ház előtt? – ordítottam mérgesen.

Fogalmam sem volt mi ütött belém, az ereimben féktelen düh lángolt fel, képtelennek éreztem rá magam, hogy uralkodjam rajta. Ott helyben le tudtam volna tépni a nagynéném fejét… Elborzasztott a tudat, hogy ártani akarok neki.

„Fékezd az indulataidat!... Fékezd magad!... Teljesen elment az eszed?? Ez már tényleg nem normális!!... Persze, mindig is tudtad, hogy egy veszélyes vadállat vagy. Igaz, Jaed??”

„Hé-hé! Nyugodj meg, Fiam!” – dörmögte apa meglepetten a fejembe. – „Miről van szó?” – érdeklődött.

- Hosszú – dünnyögtem.

Valahogy nem akaródzott magyarázkodni. Éppen eléggé frusztrált a gondolat, hogy Beth nővére, illetve sógorjelöltje mit szóltak az új barátnőhöz.

„Ugyan, Pajti! Ne húzd fel magad!” – próbálkozott Seth is.

Igyekeztem lenyugtatni magam, nehogy a végén olyat tegyek, amit sose bocsátanék meg magamnak. A hevességem mindenkit meglepett, a családom tagjai elképedve meredtek rám.
Zihálva, mélyeket lélegeztem, de még mindig fortyogott bennem a harag.
Nem értettem semmit, ahogy a körülöttem lévők sem. Ennyire még sosem voltam dühös. Ez a vad mérgesség idegennek hatott számomra.

„Mintha nem is én lennék!... Vagy mégis??”

- Ne haragudj Alice… – suttogtam lehunyt szemekkel, mikor a légzésem végre egyenletessé vált.

„Persze, Mutáns! Azt képzeled, ezzel el van intézve??... Most komolyan??”


- Alice találkozott Beth testvérével és annak barátjával – adta meg a választ nagyapám helyettem Jake előbbi kérdésére, szemforgatva – reakcióképpen a gondolataimra –, miután türtőztettem magam.

„Nem csináltam semmi rosszat!” – durcáskodott nénikém, szemrehányó tekintetet vetve Edwardra.

- Azt hiszem, megint sikerült elvetned a sulykot, Nővérkém! – húzta el a száját Bella.

Ezt már ő sem hagyhatta annyiban. Nagyon is jól tudtam, hogy Alice miket művelt vele, aztán anyával – „A te érdekedben teszem!” – felkiáltással. Ja, és az „Egyszer még hálás leszel nekem!”-et se felejtsük ki. De persze a ténykedései mindig happy enddel végződtek.

- Sajnálom – léptem oda hozzá bűnbánóan csóválva a fejemet.

- Én is – mosolygott rám szelíden, végigsimítva gyengéden az arcomon. – Szerintem Mad és Adam örültek, hogy vidámnak láthatják Beth-t, és hogy van valaki, aki mellette van az iskolában – magyarázta finoman. – Azért mentem be, mert láttam, hogy így lesz a legjobb. Ha nem megyek be, akkor azt hiszik, hogy valami fiú vitte haza, az pedig nem lett volna szerencsés – kacsintott rám ravaszul csillogó szemekkel.

Határozottan bólintottam, erősen kifújva a levegőt. Igazat kellett adnom neki. Mint mindig!

„El kell ismerni, hogy a bosszantó kis manó pályát tévesztett! Őrangyalnak kellene mennie!... Hátha felveszik! Ekkora tapasztalattal??” – somolyogtam lassan megnyugodva.

Úgy tűnt senki sem akadt fenn – a jelenlévők közül – hosszabb ideig a viselkedésemen. Betudták a kutyagéneknek


Sietősen fejeztem be a vacsorámat, hogy minél előbb a karjaimban tarthassam a szirénemet, és hogy meggyőződhessek róla, hogy Alice tényleg nem tett benne maradandó kárt.

„Esetleg megfertőzte a divatmániájával… Akkor aztán, jaj, neki!”

- Holnap reggel 9-kor a parton – böktem oda Seth-nek, mielőtt a ruhászsákkal a kezemben kisétáltam a házból.


8 óra felé járt, mikor leparkoltam Newtonék boltja mögött. A szívem hevesebben kezdett verni a gondolatra, hogy mindjárt megpillanthatom Beth gyönyörű arcát. Feltűnés nélkül, lassan sétáltam a már jól ismert ablak felé.

„Szegény lány, ha tudná, hogy egy mutáns szerelmes Belé, akkor biztosan szörnyet halna... Még, hogy mikor mondom el Neki?!... Talán tényleg hagynom kellene, hogy magától döbbenjen rá… Lehet, hogy az valóban szerencsésebb lenne… Na, ja!... Ugyan már Jaed, gondolkodj már egy kicsit! Komolyan azt hiszed, hogy ez számít valamit?? Teljesen mindegy, hogy tőled tudja meg, vagy éppen magától jön rá… A végeredmény ugyanaz: egy mutáns torzszülött vetett rá szemet!!” – sóhajtottam fájdalmasan.

Nagyot nyeltem, mielőtt beugrottam volna az ablakán. Nem volt a szobában, de a csodásan mámorító barack, kókusz és eper aromája megédesítette a helyiség levegőjét. Lehunytam a szemem, mélyen magamba szívva a bódító illatot.

A fürdőszobában tevékenykedett, tisztán, kivehetően hallottam a vízcsobogást, majd azonnal el is tereltem róla a figyelmemet, mikor az elmémbe egy óvatlan pillanatban kezdett bekúszni Beth fedetlen, karcsú testének képe.

Az ágy mellé, az éjjeli szekrény elé helyeztem a ruhászsákot, majd a könyvespolchoz sétáltam. A viharvert, Shakespeare Rómeó és Júlia kötetet a kezembe véve lezserül elnyújtóztam az ágyon, egyik kezemet a fejem alá téve, lábaimat keresztbe rakva vártam, hogy Szerelmem elvégezze emberi szükségleteit.

A viseltes könyv lapjai, mintha megérezték volna kínlódásomat, a legmegfelelőbb helyen nyílottak szét, az erkélyjelenetnél:

„Egy puszta név,
Meg nem mondhatja néked, ki vagyok.
Én meggyűlölöm tulajdon nevem,
Mert néked ellenséged, drága szent,
Ha írva volna, foszlányokra tépném.”*

Ha tehetném… Ha lehetne, kiszaggatnám magamból a mutáns géneket, hogy Vele lehessek gondtalanul boldogan, hogy kettőnk egét szivárvány ékesítse gyönyörű napsütésben, és ne rettenetes villámokat szóró viharfelhők éktelenkedjenek rajta...

„Micsoda nemes gondolat, Jaed!... De sajnos lehetetlen!... Ahogy az is, hogy egy ilyen Angyal egy ilyen szörnyeteget szeressen!... Ha megtudja…” – a további, elmémet marcangoló gondolatok tovatűntek, mikor meghallottam Beth lépteit a folyosóról a szoba felé közeledni.

A tekintetemet az ajtóra fókuszáltam, lélegzetvisszafojtva várva, hogy belépjen rajta a „drága szent”.

Egy törölközővel a haját szárogatta, míg szabad kezével az ajtót kitárva lépett a szobába. Nedves hajának édes kókusz illatát most sokkal erősebben érzékeltem, mint eddig bármikor. Még annál az alkalomnál is, mikor a nyakamba ugorva zokogott. Elmosolyodtam az emlék hatására.
Lényének finom aromái betöltötték az elmémet, boldog mámorba taszítva érzékeimet. Élvezettel szívtam magamba vérének csábító zamatát.

Az ágy felé közeledve hirtelen megtorpant, amikor tudatosult benne, hogy nincs egyedül. Az arca bájosan kipirult, a szíve kihagyott egy pillanatra, majd gőzerővel pumpálni kezdte édes vérét az ereibe.

„Jaj, biztosan Lisa szólt neki, hogy Madék ma éjjel dolgoznak… és már itt is van. Remélem, örül majd a meglepetésnek.” – hallottam meg Őt a fejemben.

Nem sejtettem, milyen meglepetésre gondolhat, de most csak az számított, hogy újra láthatom.

„Te is tartogatsz egy meglepetést számára, Pajtás!... De szerintem majd akkor rukkolj elő vele, mikor már minimum ül!... Amúgy sincs bátorságod hozzá!!”

- Szia – motyogta zavartan.

- Szia Édes! – mosolyogtam, miközben felkeltem az ágyról, a könyvet az éjjeli szekrényre helyezve, majd közelebb léptem hozzá.

Az ajkai elnyíltak, a lélegzete felgyorsult. Kikerekedett szemekkel nézett fel rám, halványpírban játszó orcákkal.

Nem a szokásos összeállítást viselte. Egy halványkék, csillagmintás – a csillagok színe sötétkék – pántos felső feszült a testére, közepén egy a holdsarlón alvó, hálósipkás medve díszelgett. A pizsamanadrág színben és mintázatban hozzá illett.

Gyengéden átfogtam a derekát, közelebb húzva magamhoz. Karjait a nyakam köré fonta, miközben a törölközőt a padlóra ejtette. Kínzó lassúsággal közelítettem ajkaimmal az övéi felé. Lágyan megcsókoltam, mialatt mélyen belenéztem a zölden hullámzó óceánba. Egyik kezének ujjait a hajamba fűzte, másikkal a vállamba kapaszkodott. Megízleltem az alsó, majd a felső ajkát, azután körberajzoltam a nyelvemmel, mire Beth halkan felnyögött. Ezt bátorításnak vettem. Finoman átvezettem az ujjaimat a nedves hajzuhatagon, tenyeremet a tarkójára helyeztem, másik kezemmel még mindig szorosan a karomba zárva.
Óvatosan ízlelgettem, a lassú mámor édesen kínzó érzésével. Nyelvemmel beljebb kalandoztam, szépséges tekintetét még mindig fogva tartva.

„Ez annyira jó!” – üzente felém tudtán kívül, s én belemosolyogtam a csókunkba.

A szívem repesett az örömtől az elcsípett gondolatra. Nyelvével bátortalanul kóstolgatta az ajkaimat. A finom érintéstől felforrt a vér az ereimben, még közelebb húztam magamhoz, amennyire ez még lehetségesnek tűnt. Belenyögtem a csókunkba, a vágy elemi erővel ostromolta a józanságomat. Tudtam, hogy vékony határokat feszegetek. Lassan elszakítottam ajkaimat az övéitől, eloltani igyekezve a bennem égő szenvedély heves tűzét. Mindkettőnk szíve igyekezett kiugrani a helyéről, kétségbeesve kapkodtunk levegő után.
Beth áhítattal teli pillantással nézett a szemembe.

Lecsúsztatva kezemet a derekáról, megfogtam a kezét, majd az ágy felé húztam. Lehuppantam rá, majd az ölembe emeltem az Angyalomat. Egyik kezével átkarolta a vállamat, másiknak ujjait az enyémekbe fűzve. Tekintetével az összekulcsolt kezeinket tanulmányozta.

- És milyen volt a vásárlás? – kérdeztem az álla alá nyúlva, finoman kényszerítve, hogy a szemembe nézzen.

- Jó – válaszolta széles mosollyal.

„Nagyon jól éreztem magam… annak ellenére, hogy Lisa kissé hiperaktív.” – fejtette ki bővebben elméjében.

Nem bírtam megállni kuncogás nélkül a gondolatait.

- Kicsit azért elfáradtam – vallotta be félszegen.

- Akkor aludnod kellene, hogy holnap időben fel tudj kelni – mondtam sejtelmesen.

- Miért, mi lesz holnap? – kérdezte meglepetten.

- Arra gondoltam, hogy lemehetnénk a partra. Szép idő lesz holnap – vigyorogtam. – Persze, csak, ha te is szeretnéd – folytattam óvatosan.

- Rendben – sóhajtotta.

„Remélem, Jaed nem tervez semmi… úszóverseny-féleséget vagy… szörfözést.” – kerekedtek ki a szemei, miközben mindenféle, szörnyű baleset képei villantak át elméjén, melyekben Ő volt az áldozat.

Így jobbnak láttam elhallgatni előle, hogy jól gondolja: szörfözni fogunk.

„Ejnye, Jaed!... Azért majd kíváncsi leszek, hogy reagál erre a kis meglepetésre!... Szerintem sikoltozva fog hazaszaladni!”

Lazán hátradőltem Szerelmemet is magammal húzva, elhelyezkedtem a szokásos éjszakai pozícióba.

- Várj – tiltakozott hirtelen, mialatt ujjait kifűzve az enyémekből, ellökte magát a mellkasomtól, majd feltámaszkodott az ágyon. – Adni szeretnék neked valamit – motyogta.

„Vajon tetszeni fog neki? Lisa remélem, eltalálta a méretet, és Jaed pedig nem érti félre…” – jött felém a gondolata.

„Na, már megint a kotnyeles Lisa!...” – emelkedett meg a szemöldököm. – „Talán emiatt dúdolgatott? Kíváncsi vagyok, mit talált ki már megint!” – húztam el a számat.

- Micsodát? – érdeklődtem.

Nem felelt, csak bájosan mosolygott. Felkelt az ágyról, mikor én készségesen elengedtem.
A gardróbjához sétált, majd miután kinyitotta, az aljából, a ruhák mögül elővett egy közepes csomagot.

Bizonytalanul elém sétált, majd miután felültem a kezembe nyomta az ajándékomat.
Ekkor már jól tudtam, mi van benne. Szétnyitottam a zörgő csomagolópapírt, miközben Beth lekucorodott mellém.

- Ezt miért kapom? – kérdeztem meglepetést színlelve.

- Hát… – kezdte kipirultan. – Lisával arra gondoltunk, hogy kényelmetlen lehet neked utcai viseletben aludni mellettem – hadarta. – Együtt választottuk. Ez az enyém párja – mutatott végig magán egy gyors kézmozdulattal.

Mikor észrevette, hogy a pillantásommal követem a kezét, lesütötte a szemeit.

- Köszönöm – mormoltam felé fordulva. Az álla alá nyúltam újra, rávéve, hogy emelje rám szégyenlős pillantását. Gyengéd csókot leheltem ajkaira, majd felálltam.

- Azt hiszem, fel kellene próbálnom – mosolyogtam az Angyalomra.

- A fürdőszoba…

- Ne fáradj! Tudom, merre van – indultam az ajtó felé.


Magamra öltöttem az újonnan kapott pizsama együttest. Halványkék, sötétkék csillagmintázatos alsó és annál egy árnyalattal sötétebb kék póló.


Beth már kényelmesen elhelyezkedett a paplan alatt, mikor visszatértem a szobába. Látszott rajta, hogy tényleg nagyon kimerült.
Összegömbölyödve feküdt, az ablak felé fordulva.

Megkerültem az ágyat, Ő pedig már emelte is fel a takarót.
Gondolatban rettegett ettől az új helyzettől, de feltétel nélkül megbízott bennem. Magam sem értettem, miért.

„Persze, hogy nem! Nyilvánvaló, hogy neki sem működik jól az agya, ahogy Bellának. Ez a te szerencséd, Mutáns! Neki pedig a pechje!” – sóhajtottam gyötrődően.

Remélem, nem érti félre ezt az egész pizsama dolgot.” – visszhangzott a fejemben előbbi gondolatmenete. – „Hiszen első éjszaka sem próbál…” – szakadt félbe a mondandója egy hangos sóhajjal, mikor elméjében megjelent a mozi utáni este egy képe kettőnkről, a kanapén ölelkezve. – „Annyira kedves tőle, hogy velem tölti az éjszakákat.” – mosolyodott el halványan, ennek hatására elmémet már nem támadták oly’ keményen az önvád fájdalmas gondolatai. – „Amióta mellettem van, nincsenek rémálmaim. A csókjaink közben sem látom a szörnyű képeket. Talán tényleg sikerült megszabadulnom a múlt sötét árnyaitól?” – tűnődött magában.

Bíztam benne, hogy így történt, hogy már nem kínozza többé semmi az Angyalom törékeny, emberi lelkét.


Befeküdtem mellé az ágyba, majd eligazgattam a takarót. A Beth felé lévő karomat a feje alá helyeztem – Ő közelebb húzódva hozzám, az oldalamhoz kuporodott –, másik kezemnek ujjait az övéibe fűztem a mellkasomon.

- Szép álmokat, Édes! – leheltem lágy csókot a még mindig nyirkos, finoman kókusz illatú hajába.

- Neked is, Drága! – mondta elfúló hangon.

A kedves megszólítástól hevesebben kezdett verni a szívem a mellkasomban. Elégedett vigyor ült ki a képemre.

„Jaed, Pajti! Teljesen úgy viselkedsz, mint egy elmezakkant!... Szerintem vizsgáltasd meg magad egy orvossal!... Ja, megvolt!.... De a hétköznapi dokik tuti nem tartanák normálisnak a farkas- és vámpírgének által súlyosan túltengő hormonjaidat!”

Halkan dúdolni kezdtem a Szépség és a szörnyeteg egyik dalát, a bizonytalan jövő elé néző két szerelmes, a hóborította kertben énekelt duettjét.

„Tényleg valami komoly bajom lehet… rajzfilm…éneklés!!!!”

Beth légvétele lassan egyenletessé vált. Hallgattam szívének békés dobbanásait, miközben fura érzésem támadt, mintha kezdenének elnehezülni a pilláim.

„Ez lehetetlen!... Az nem lehet!” – képedtem el magamban teljesen.

Önkéntelenül hunytam le a szemeimet a következő pillanatban, elmerülve a sötétségben.


Beth ágyán ültünk egymással szemben. Csillogó szemekkel nézett engem, boldog mosollyal az arcán. Az új pizsamáinkat viseltük. Lassan felé hajoltam, bizonytalanul átfogva a derekát, miközben elmerültem a békés, most kéken tündöklő óceánban.
Éreztem, hogy a szívem ötszörös tempót diktálva indítja be a sebesen száguldó futamot az ereimben. A vágy felülírni igyekezett minden józan gondolatom.
Gyengéden simítottam végig Szerelmem haját, rávillantva egy félmosolyt. A szíve kihagyott egy pillanatra, majd ütemében versenyre igyekezett kelni az enyémmel. Duzzadó ajkai szétnyíltak, lélegzete felgyorsult.
Tenyeremet a tarkójára simítottam, majd lágyan megcsókoltam. Mikor ajkaink összeértek, mindkettőnket magával ragadott a szenvedély.
Beth merészen csókolt. Nyelveink bátran kalandoztak, vadul fogócskázva, olykor finoman keringőzve. Felváltva nyögtünk bele a csókunkba, egyre nagyobb teret engedve a mindkettőnkben feltámadt forró vágynak.

Ajkaimmal végigsimítottam az állán, miközben a derekán nyugvó kezemmel felfedező útra indultam. Mohón kerestem a vékonyka anyag szélét, hogy érezhessem Szerelmem bársonyos bőrét a kezem alatt. Mikor megtaláltam, felfelé indultak ujjaim a gerincén, miközben ajkaim nyakán kalandoztak. Az érintésemet minden porcikáján libabőr követte. A szíve egyre többször hagyott ki egy ütemet, és minden egyes kihagyás után igyekezett átszakítani a bordáit.
Csókjaimmal borítottam egyre inkább fedetlenül maradó mellkasát, érezve, hogy képtelen vagyok már ebben a percben is uralkodni magamon. A józanságomat homályos köd borította, a szenvedély édes sötétsége maga alá temette.

Lecsúsztattam kezeimet a derekára, – hamvas bőre a pólóján keresztül is perzselte a tenyereimet – óvatosan megragadva a felsőtestét elfedő vékony ruhadarabot.
Egy határozott mozdulattal türelmetlenül vettem le Róla, miközben távolabb hajolva Tőle szemeim bűvkörébe vontam vadul tajtékzó, zöld hullámokat vető óceánszín tekintetét.
Agyam józansága feladta a testemmel vívott csatát…



Bizonytalanul nyitottam fel a szemeimet.
Hirtelen fogalmam sem volt, hol vagyok. De aztán minden kezdett a helyére kerülni – még mindig kótyagosan –, ahogy próbáltam rájönni mi történt. Gyorsan sorra vettem az eseményeket, vajon …?

„Ne, az lehetetlen… az nem lehet,…nem tudnám ÚGY bántani!!!... He-he-he, de bizony, hogy tudnád…”


Beth békésen aludt az oldalamon. A digitális óra kijelzője fél kilencet mutatott.

„Elaludtam.” – állapítottam meg döbbenten. – „Álmodtam?!” – hitetlenkedtem. – „Mégis mi történik velem??”


*William Shakespeare: Romeo és Júlia; Fordította: Mészöly Dezső

Copyright

myfreecopyright.com registered & protected