Ajánlás:
A Full Moon teljes 4. fejezetét Drága Olvasómnak, Atyusnak ajánlom nagyon nagyon nagyon nagyon sok szeretettel és őszinte hálával!
Köszönöm a meglepetést! :)
Köszönöm, hogy elkészítetted ezt a fantasztikus dizájnt az oldalhoz! :)
Sok puszi Neked!
Köszönöm, hogy velem vagy! :)
Aby
A NAGYNÉNÉM ELCSÍPETT GONDOLATAIN KERESZTÜL LÁTTAM AZ ANGYALOMAT, amint félszegen mosolyogva követi őt üzletről üzletre.
Boldognak tűnt, az arca halványpírban tündökölt, zavarban volt, ugyanakkor örült, hogy végre akadt valaki – rajtam kívül is –, aki közel szeretne kerülni hozzá. Barátot látott Alice-ben. Ezt leolvastam az arckifejezéséből.
„Szegénykém! Rajtunk kívül – a veszélyes vérszívókon kívül – senki sem látja, hogy milyen kedves és jószívű!... Pont Ő, aki megérdemelné a normális, boldog életet… Pont Ő keveredett bele ebbe az őrült, misztikus világba… Persze, Pajti! Te dumálsz?? Te voltál az, aki nem tudta magát távol tartani Tőle!! Alice csak a ráadás!” – fintorodtam el.
„Ma korábban is elmehetsz hozzá! Mad és Adam éjszakások.” – szakított ki merengésemből a bosszantó kis törpe. Kuncogva mutatta elméjében a találkozással egybekötött megismerkedést Maddel és Adammel, majd hirtelen dúdolni kezdett.
- Alice! – szűrtem a fogaim közt, hirtelen felpattanva az asztaltól. – Mégis ezt hogyan képzelted? – keltem ki magamból teljesen, ökölbe szorított kézzel fenyegetve őt. – Nem lett volna elég, ha egyszerűen csak kiteszed a ház előtt? – ordítottam mérgesen.
Fogalmam sem volt mi ütött belém, az ereimben féktelen düh lángolt fel, képtelennek éreztem rá magam, hogy uralkodjam rajta. Ott helyben le tudtam volna tépni a nagynéném fejét… Elborzasztott a tudat, hogy ártani akarok neki.
„Fékezd az indulataidat!... Fékezd magad!... Teljesen elment az eszed?? Ez már tényleg nem normális!!... Persze, mindig is tudtad, hogy egy veszélyes vadállat vagy. Igaz, Jaed??”
„Hé-hé! Nyugodj meg, Fiam!” – dörmögte apa meglepetten a fejembe. – „Miről van szó?” – érdeklődött.
- Hosszú – dünnyögtem.
Valahogy nem akaródzott magyarázkodni. Éppen eléggé frusztrált a gondolat, hogy Beth nővére, illetve sógorjelöltje mit szóltak az új barátnőhöz.
„Ugyan, Pajti! Ne húzd fel magad!” – próbálkozott Seth is.
Igyekeztem lenyugtatni magam, nehogy a végén olyat tegyek, amit sose bocsátanék meg magamnak. A hevességem mindenkit meglepett, a családom tagjai elképedve meredtek rám.
Zihálva, mélyeket lélegeztem, de még mindig fortyogott bennem a harag.
Nem értettem semmit, ahogy a körülöttem lévők sem. Ennyire még sosem voltam dühös. Ez a vad mérgesség idegennek hatott számomra.
„Mintha nem is én lennék!... Vagy mégis??”
- Ne haragudj Alice… – suttogtam lehunyt szemekkel, mikor a légzésem végre egyenletessé vált.
„Persze, Mutáns! Azt képzeled, ezzel el van intézve??... Most komolyan??”
- Alice találkozott Beth testvérével és annak barátjával – adta meg a választ nagyapám helyettem Jake előbbi kérdésére, szemforgatva – reakcióképpen a gondolataimra –, miután türtőztettem magam.
„Nem csináltam semmi rosszat!” – durcáskodott nénikém, szemrehányó tekintetet vetve Edwardra.
- Azt hiszem, megint sikerült elvetned a sulykot, Nővérkém! – húzta el a száját Bella.
Ezt már ő sem hagyhatta annyiban. Nagyon is jól tudtam, hogy Alice miket művelt vele, aztán anyával – „A te érdekedben teszem!” – felkiáltással. Ja, és az „Egyszer még hálás leszel nekem!”-et se felejtsük ki. De persze a ténykedései mindig happy enddel végződtek.
- Sajnálom – léptem oda hozzá bűnbánóan csóválva a fejemet.
- Én is – mosolygott rám szelíden, végigsimítva gyengéden az arcomon. – Szerintem Mad és Adam örültek, hogy vidámnak láthatják Beth-t, és hogy van valaki, aki mellette van az iskolában – magyarázta finoman. – Azért mentem be, mert láttam, hogy így lesz a legjobb. Ha nem megyek be, akkor azt hiszik, hogy valami fiú vitte haza, az pedig nem lett volna szerencsés – kacsintott rám ravaszul csillogó szemekkel.
Határozottan bólintottam, erősen kifújva a levegőt. Igazat kellett adnom neki. Mint mindig!
„El kell ismerni, hogy a bosszantó kis manó pályát tévesztett! Őrangyalnak kellene mennie!... Hátha felveszik! Ekkora tapasztalattal??” – somolyogtam lassan megnyugodva.
Úgy tűnt senki sem akadt fenn – a jelenlévők közül – hosszabb ideig a viselkedésemen. Betudták a kutyagéneknek
Sietősen fejeztem be a vacsorámat, hogy minél előbb a karjaimban tarthassam a szirénemet, és hogy meggyőződhessek róla, hogy Alice tényleg nem tett benne maradandó kárt.
„Esetleg megfertőzte a divatmániájával… Akkor aztán, jaj, neki!”
- Holnap reggel 9-kor a parton – böktem oda Seth-nek, mielőtt a ruhászsákkal a kezemben kisétáltam a házból.
8 óra felé járt, mikor leparkoltam Newtonék boltja mögött. A szívem hevesebben kezdett verni a gondolatra, hogy mindjárt megpillanthatom Beth gyönyörű arcát. Feltűnés nélkül, lassan sétáltam a már jól ismert ablak felé.
„Szegény lány, ha tudná, hogy egy mutáns szerelmes Belé, akkor biztosan szörnyet halna... Még, hogy mikor mondom el Neki?!... Talán tényleg hagynom kellene, hogy magától döbbenjen rá… Lehet, hogy az valóban szerencsésebb lenne… Na, ja!... Ugyan már Jaed, gondolkodj már egy kicsit! Komolyan azt hiszed, hogy ez számít valamit?? Teljesen mindegy, hogy tőled tudja meg, vagy éppen magától jön rá… A végeredmény ugyanaz: egy mutáns torzszülött vetett rá szemet!!” – sóhajtottam fájdalmasan.
Nagyot nyeltem, mielőtt beugrottam volna az ablakán. Nem volt a szobában, de a csodásan mámorító barack, kókusz és eper aromája megédesítette a helyiség levegőjét. Lehunytam a szemem, mélyen magamba szívva a bódító illatot.
A fürdőszobában tevékenykedett, tisztán, kivehetően hallottam a vízcsobogást, majd azonnal el is tereltem róla a figyelmemet, mikor az elmémbe egy óvatlan pillanatban kezdett bekúszni Beth fedetlen, karcsú testének képe.
Az ágy mellé, az éjjeli szekrény elé helyeztem a ruhászsákot, majd a könyvespolchoz sétáltam. A viharvert, Shakespeare Rómeó és Júlia kötetet a kezembe véve lezserül elnyújtóztam az ágyon, egyik kezemet a fejem alá téve, lábaimat keresztbe rakva vártam, hogy Szerelmem elvégezze emberi szükségleteit.
A viseltes könyv lapjai, mintha megérezték volna kínlódásomat, a legmegfelelőbb helyen nyílottak szét, az erkélyjelenetnél:
„Egy puszta név,
Meg nem mondhatja néked, ki vagyok.
Én meggyűlölöm tulajdon nevem,
Mert néked ellenséged, drága szent,
Ha írva volna, foszlányokra tépném.”*
Ha tehetném… Ha lehetne, kiszaggatnám magamból a mutáns géneket, hogy Vele lehessek gondtalanul boldogan, hogy kettőnk egét szivárvány ékesítse gyönyörű napsütésben, és ne rettenetes villámokat szóró viharfelhők éktelenkedjenek rajta...
„Micsoda nemes gondolat, Jaed!... De sajnos lehetetlen!... Ahogy az is, hogy egy ilyen Angyal egy ilyen szörnyeteget szeressen!... Ha megtudja…” – a további, elmémet marcangoló gondolatok tovatűntek, mikor meghallottam Beth lépteit a folyosóról a szoba felé közeledni.
A tekintetemet az ajtóra fókuszáltam, lélegzetvisszafojtva várva, hogy belépjen rajta a „drága szent”.
Egy törölközővel a haját szárogatta, míg szabad kezével az ajtót kitárva lépett a szobába. Nedves hajának édes kókusz illatát most sokkal erősebben érzékeltem, mint eddig bármikor. Még annál az alkalomnál is, mikor a nyakamba ugorva zokogott. Elmosolyodtam az emlék hatására.
Lényének finom aromái betöltötték az elmémet, boldog mámorba taszítva érzékeimet. Élvezettel szívtam magamba vérének csábító zamatát.
Az ágy felé közeledve hirtelen megtorpant, amikor tudatosult benne, hogy nincs egyedül. Az arca bájosan kipirult, a szíve kihagyott egy pillanatra, majd gőzerővel pumpálni kezdte édes vérét az ereibe.
„Jaj, biztosan Lisa szólt neki, hogy Madék ma éjjel dolgoznak… és már itt is van. Remélem, örül majd a meglepetésnek.” – hallottam meg Őt a fejemben.
Nem sejtettem, milyen meglepetésre gondolhat, de most csak az számított, hogy újra láthatom.
„Te is tartogatsz egy meglepetést számára, Pajtás!... De szerintem majd akkor rukkolj elő vele, mikor már minimum ül!... Amúgy sincs bátorságod hozzá!!”
- Szia – motyogta zavartan.
- Szia Édes! – mosolyogtam, miközben felkeltem az ágyról, a könyvet az éjjeli szekrényre helyezve, majd közelebb léptem hozzá.
Az ajkai elnyíltak, a lélegzete felgyorsult. Kikerekedett szemekkel nézett fel rám, halványpírban játszó orcákkal.
Nem a szokásos összeállítást viselte. Egy halványkék, csillagmintás – a csillagok színe sötétkék – pántos felső feszült a testére, közepén egy a holdsarlón alvó, hálósipkás medve díszelgett. A pizsamanadrág színben és mintázatban hozzá illett.
Gyengéden átfogtam a derekát, közelebb húzva magamhoz. Karjait a nyakam köré fonta, miközben a törölközőt a padlóra ejtette. Kínzó lassúsággal közelítettem ajkaimmal az övéi felé. Lágyan megcsókoltam, mialatt mélyen belenéztem a zölden hullámzó óceánba. Egyik kezének ujjait a hajamba fűzte, másikkal a vállamba kapaszkodott. Megízleltem az alsó, majd a felső ajkát, azután körberajzoltam a nyelvemmel, mire Beth halkan felnyögött. Ezt bátorításnak vettem. Finoman átvezettem az ujjaimat a nedves hajzuhatagon, tenyeremet a tarkójára helyeztem, másik kezemmel még mindig szorosan a karomba zárva.
Óvatosan ízlelgettem, a lassú mámor édesen kínzó érzésével. Nyelvemmel beljebb kalandoztam, szépséges tekintetét még mindig fogva tartva.
„Ez annyira jó!” – üzente felém tudtán kívül, s én belemosolyogtam a csókunkba.
A szívem repesett az örömtől az elcsípett gondolatra. Nyelvével bátortalanul kóstolgatta az ajkaimat. A finom érintéstől felforrt a vér az ereimben, még közelebb húztam magamhoz, amennyire ez még lehetségesnek tűnt. Belenyögtem a csókunkba, a vágy elemi erővel ostromolta a józanságomat. Tudtam, hogy vékony határokat feszegetek. Lassan elszakítottam ajkaimat az övéitől, eloltani igyekezve a bennem égő szenvedély heves tűzét. Mindkettőnk szíve igyekezett kiugrani a helyéről, kétségbeesve kapkodtunk levegő után.
Beth áhítattal teli pillantással nézett a szemembe.
Lecsúsztatva kezemet a derekáról, megfogtam a kezét, majd az ágy felé húztam. Lehuppantam rá, majd az ölembe emeltem az Angyalomat. Egyik kezével átkarolta a vállamat, másiknak ujjait az enyémekbe fűzve. Tekintetével az összekulcsolt kezeinket tanulmányozta.
- És milyen volt a vásárlás? – kérdeztem az álla alá nyúlva, finoman kényszerítve, hogy a szemembe nézzen.
- Jó – válaszolta széles mosollyal.
„Nagyon jól éreztem magam… annak ellenére, hogy Lisa kissé hiperaktív.” – fejtette ki bővebben elméjében.
Nem bírtam megállni kuncogás nélkül a gondolatait.
- Kicsit azért elfáradtam – vallotta be félszegen.
- Akkor aludnod kellene, hogy holnap időben fel tudj kelni – mondtam sejtelmesen.
- Miért, mi lesz holnap? – kérdezte meglepetten.
- Arra gondoltam, hogy lemehetnénk a partra. Szép idő lesz holnap – vigyorogtam. – Persze, csak, ha te is szeretnéd – folytattam óvatosan.
- Rendben – sóhajtotta.
„Remélem, Jaed nem tervez semmi… úszóverseny-féleséget vagy… szörfözést.” – kerekedtek ki a szemei, miközben mindenféle, szörnyű baleset képei villantak át elméjén, melyekben Ő volt az áldozat.
Így jobbnak láttam elhallgatni előle, hogy jól gondolja: szörfözni fogunk.
„Ejnye, Jaed!... Azért majd kíváncsi leszek, hogy reagál erre a kis meglepetésre!... Szerintem sikoltozva fog hazaszaladni!”
Lazán hátradőltem Szerelmemet is magammal húzva, elhelyezkedtem a szokásos éjszakai pozícióba.
- Várj – tiltakozott hirtelen, mialatt ujjait kifűzve az enyémekből, ellökte magát a mellkasomtól, majd feltámaszkodott az ágyon. – Adni szeretnék neked valamit – motyogta.
„Vajon tetszeni fog neki? Lisa remélem, eltalálta a méretet, és Jaed pedig nem érti félre…” – jött felém a gondolata.
„Na, már megint a kotnyeles Lisa!...” – emelkedett meg a szemöldököm. – „Talán emiatt dúdolgatott? Kíváncsi vagyok, mit talált ki már megint!” – húztam el a számat.
- Micsodát? – érdeklődtem.
Nem felelt, csak bájosan mosolygott. Felkelt az ágyról, mikor én készségesen elengedtem.
A gardróbjához sétált, majd miután kinyitotta, az aljából, a ruhák mögül elővett egy közepes csomagot.
Bizonytalanul elém sétált, majd miután felültem a kezembe nyomta az ajándékomat.
Ekkor már jól tudtam, mi van benne. Szétnyitottam a zörgő csomagolópapírt, miközben Beth lekucorodott mellém.
- Ezt miért kapom? – kérdeztem meglepetést színlelve.
- Hát… – kezdte kipirultan. – Lisával arra gondoltunk, hogy kényelmetlen lehet neked utcai viseletben aludni mellettem – hadarta. – Együtt választottuk. Ez az enyém párja – mutatott végig magán egy gyors kézmozdulattal.
Mikor észrevette, hogy a pillantásommal követem a kezét, lesütötte a szemeit.
- Köszönöm – mormoltam felé fordulva. Az álla alá nyúltam újra, rávéve, hogy emelje rám szégyenlős pillantását. Gyengéd csókot leheltem ajkaira, majd felálltam.
- Azt hiszem, fel kellene próbálnom – mosolyogtam az Angyalomra.
- A fürdőszoba…
- Ne fáradj! Tudom, merre van – indultam az ajtó felé.
Magamra öltöttem az újonnan kapott pizsama együttest. Halványkék, sötétkék csillagmintázatos alsó és annál egy árnyalattal sötétebb kék póló.
Beth már kényelmesen elhelyezkedett a paplan alatt, mikor visszatértem a szobába. Látszott rajta, hogy tényleg nagyon kimerült.
Összegömbölyödve feküdt, az ablak felé fordulva.
Megkerültem az ágyat, Ő pedig már emelte is fel a takarót.
Gondolatban rettegett ettől az új helyzettől, de feltétel nélkül megbízott bennem. Magam sem értettem, miért.
„Persze, hogy nem! Nyilvánvaló, hogy neki sem működik jól az agya, ahogy Bellának. Ez a te szerencséd, Mutáns! Neki pedig a pechje!” – sóhajtottam gyötrődően.
„Remélem, nem érti félre ezt az egész pizsama dolgot.” – visszhangzott a fejemben előbbi gondolatmenete. – „Hiszen első éjszaka sem próbál…” – szakadt félbe a mondandója egy hangos sóhajjal, mikor elméjében megjelent a mozi utáni este egy képe kettőnkről, a kanapén ölelkezve. – „Annyira kedves tőle, hogy velem tölti az éjszakákat.” – mosolyodott el halványan, ennek hatására elmémet már nem támadták oly’ keményen az önvád fájdalmas gondolatai. – „Amióta mellettem van, nincsenek rémálmaim. A csókjaink közben sem látom a szörnyű képeket. Talán tényleg sikerült megszabadulnom a múlt sötét árnyaitól?” – tűnődött magában.
Bíztam benne, hogy így történt, hogy már nem kínozza többé semmi az Angyalom törékeny, emberi lelkét.
Befeküdtem mellé az ágyba, majd eligazgattam a takarót. A Beth felé lévő karomat a feje alá helyeztem – Ő közelebb húzódva hozzám, az oldalamhoz kuporodott –, másik kezemnek ujjait az övéibe fűztem a mellkasomon.
- Szép álmokat, Édes! – leheltem lágy csókot a még mindig nyirkos, finoman kókusz illatú hajába.
- Neked is, Drága! – mondta elfúló hangon.
A kedves megszólítástól hevesebben kezdett verni a szívem a mellkasomban. Elégedett vigyor ült ki a képemre.
„Jaed, Pajti! Teljesen úgy viselkedsz, mint egy elmezakkant!... Szerintem vizsgáltasd meg magad egy orvossal!... Ja, megvolt!.... De a hétköznapi dokik tuti nem tartanák normálisnak a farkas- és vámpírgének által súlyosan túltengő hormonjaidat!”
Halkan dúdolni kezdtem a Szépség és a szörnyeteg egyik dalát, a bizonytalan jövő elé néző két szerelmes, a hóborította kertben énekelt duettjét.
„Tényleg valami komoly bajom lehet… rajzfilm…éneklés!!!!”
Beth légvétele lassan egyenletessé vált. Hallgattam szívének békés dobbanásait, miközben fura érzésem támadt, mintha kezdenének elnehezülni a pilláim.
„Ez lehetetlen!... Az nem lehet!” – képedtem el magamban teljesen.
Önkéntelenül hunytam le a szemeimet a következő pillanatban, elmerülve a sötétségben.
Beth ágyán ültünk egymással szemben. Csillogó szemekkel nézett engem, boldog mosollyal az arcán. Az új pizsamáinkat viseltük. Lassan felé hajoltam, bizonytalanul átfogva a derekát, miközben elmerültem a békés, most kéken tündöklő óceánban.
Éreztem, hogy a szívem ötszörös tempót diktálva indítja be a sebesen száguldó futamot az ereimben. A vágy felülírni igyekezett minden józan gondolatom.
Gyengéden simítottam végig Szerelmem haját, rávillantva egy félmosolyt. A szíve kihagyott egy pillanatra, majd ütemében versenyre igyekezett kelni az enyémmel. Duzzadó ajkai szétnyíltak, lélegzete felgyorsult.
Tenyeremet a tarkójára simítottam, majd lágyan megcsókoltam. Mikor ajkaink összeértek, mindkettőnket magával ragadott a szenvedély.
Beth merészen csókolt. Nyelveink bátran kalandoztak, vadul fogócskázva, olykor finoman keringőzve. Felváltva nyögtünk bele a csókunkba, egyre nagyobb teret engedve a mindkettőnkben feltámadt forró vágynak.
Ajkaimmal végigsimítottam az állán, miközben a derekán nyugvó kezemmel felfedező útra indultam. Mohón kerestem a vékonyka anyag szélét, hogy érezhessem Szerelmem bársonyos bőrét a kezem alatt. Mikor megtaláltam, felfelé indultak ujjaim a gerincén, miközben ajkaim nyakán kalandoztak. Az érintésemet minden porcikáján libabőr követte. A szíve egyre többször hagyott ki egy ütemet, és minden egyes kihagyás után igyekezett átszakítani a bordáit.
Csókjaimmal borítottam egyre inkább fedetlenül maradó mellkasát, érezve, hogy képtelen vagyok már ebben a percben is uralkodni magamon. A józanságomat homályos köd borította, a szenvedély édes sötétsége maga alá temette.
Lecsúsztattam kezeimet a derekára, – hamvas bőre a pólóján keresztül is perzselte a tenyereimet – óvatosan megragadva a felsőtestét elfedő vékony ruhadarabot.
Egy határozott mozdulattal türelmetlenül vettem le Róla, miközben távolabb hajolva Tőle szemeim bűvkörébe vontam vadul tajtékzó, zöld hullámokat vető óceánszín tekintetét.
Agyam józansága feladta a testemmel vívott csatát…
Bizonytalanul nyitottam fel a szemeimet.
Hirtelen fogalmam sem volt, hol vagyok. De aztán minden kezdett a helyére kerülni – még mindig kótyagosan –, ahogy próbáltam rájönni mi történt. Gyorsan sorra vettem az eseményeket, vajon …?
„Ne, az lehetetlen… az nem lehet,…nem tudnám ÚGY bántani!!!... He-he-he, de bizony, hogy tudnád…”
Beth békésen aludt az oldalamon. A digitális óra kijelzője fél kilencet mutatott.
„Elaludtam.” – állapítottam meg döbbenten. – „Álmodtam?!” – hitetlenkedtem. – „Mégis mi történik velem??”
*William Shakespeare: Romeo és Júlia; Fordította: Mészöly Dezső
