A Full Moon blog bemutatkozik


Kedves Látogató!


Üdvözöllek nálam!

Ezen a blogon egy teljesen új történetet olvashatsz, és egy teljesen új főhős mindennapjait kísérheted figyelemmel. :)

15 év telt el a Breaking Dawn óta.
Nessie felnőtt, és Jacobbal összeházasodtak.
Hamarosan gyermekük is született, egy kicsi Jake. :)
A Jaed Cabil Black nevet kapta. Nessie adta neki ezeket a különös keresztneveket, követve édesanyja, Bella példáját, ő is mozaik neveket alkotott.
Jaed = Jacob + Edward
Cabil = Carlisle + Billy

A fiú gyorsan fejlődött, de nem annyira, mint Nessie.
5 év alatt 16 éves tinédzser lett belőle, és ekkor lelassult a folyamat.
Senki sem tudja, miért. Valószínű a farkas génekhez lehet valami köze.

Nessie, Jacob és Jaed Forksban élnek Billyvel.
Jake Esme segítségével átalakíttatta a házat, hogy kényelmesen elférjenek.

Jaed a Forksi gimibe jár. A rezervátumit túl unalmasnak találta. Természetesen a többi diák tart tőle, és ezt ő túlságosan is élvezi.

Nos, hogy mi történik ezzel a titokzatos ember-, vámpír- és farkasgénekkel megáldott fiúval?

Itt megtudhatjátok. ;)
A történet címe
full moon vagyis telihold .
A friss fejezetek felkerülésének időpontjáról a főoldalon tájékozódhatsz. :)

Jó olvasást! :)

Érezd jól magad nálam, és kérlek, írj kommentet!!! :)

Köszönöm!


Abigel


Characters of the story



Idézet

„Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle.”

Charlotte Brontë

2010. március 19., péntek

3. Együtt (3. rész)



ÁHÍTATTAL FIGYELTEM A BÉKÉSEN SZENDERGŐ ANGYALOMAT;  s a bensőmet megmagyarázhatatlan, végtelen nyugalom töltötte be.
Mielőtt még teljesen elmerültem volna a látványában, finoman behajtottam az ablakot, nehogy miattam megfázzon, de mielőtt közelebb léphettem volna hozzá, nyöszörögni kezdett, majd egyre intenzívebben forgolódott.

- Neh! – nyögött fel Beth fájdalmasan, erősen összeszorítva a szemeit. – Anya,... Apa... Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeee! – sikított fel hirtelen, felülve az ágyon.

- Áááá! – kapta a szája elé a kezét, mikor meglátott engem, jobban mondva az ablak mellett álló sötét alakot.

Emberi látása csak ennyit engedett látnia belőlem. Mielőtt felfedhettem volna a kilétem vagy Ő deríthetett volna fényt rá, kopogtattak, mire zavartan a hang irányába kapta a fejét.

„Na, szép! Megjött az éjszaka Black Angelje! Jó, hogy nem kiáltott farkast ijedtében! Alice-nek megint igaza lesz, mint mindig. Hogy miért nem tudsz Te agyament flúgos normálisan viselkedni! Kész! Jöhet a kényszerzubbony!” – szidtam magam gondolatban, elkeseredve az újabb elkövetett hiba miatt.


- Beth! Beth, jól vagy? – kérdezte aggodalmasan egy női hang az ajtó túloldaláról.

Mad volt az, a nővére.
Kihasználva, hogy elterelték rólam a figyelmét, hátrébb léptem a gardróbja irányába. Pont kapóra jött, hogy ott van. Villámgyorsan, nesztelenül rejtőztem el, résnyi kilátást biztosítva magamnak. Nem akartam megvárni, amíg a testvére belép a szobába. Ezt tervezte, világosan kihallottam a gondolataiból. De persze azt a bizonyos rádiófrekvenciát megint képtelen voltam befogni, Beth elméje ismét hallgatásba burkolózott.


- Igen. Azt hiszem. – zihálta szerelmem, tenyerét a mellkasára szorítva, miközben visszafordította az ablak felé a tekintetét. Amikor látta, hogy semmi vagyis senki nincs ott, megnyugodott, és úgy látszott betudta puszta káprázatnak.

- Bejöhetek? – kérdezte Mad.

- Gyere. – bólintott Beth.

Egy karcsú, meglehetősen magas nő lépett a szobába, – majd leült az ágy szélére – a végtagjai feltűnően hosszúak, de ez kifejezetten kecsessé teszi, a haja hasonlóan világos, mint Bethé, de erősen vöröses árnyalatú.

- Biztos jól vagy? – kérdezte lágyan, miközben kisimított szerelmem arcából egy kósza tincset.

- Nem. – suttogta Beth alig hallhatóan, mialatt felhúzott térdeit átkarolta, fejét rájuk hajtva.

Keservesen zokogni kezdett, amitől úgy éreztem megszakad a szívem.

„Miről álmodhat, ami ennyire fájdalmas, ami ennyire kínozza törékeny, emberi lelkét?”

Erőt kellett vennem magamon, hogy a zokogását tétlenül tűrni tudjam.

- Jaj, Beth! Hogyan segítsek neked? Egyszerűen nem tudom. – rázta meg Mad a fejét gondterhelten, miközben gyengéden a húga hátát dörzsölgette. – Mostanában már akkor is rémálmaid vannak, ha itthon vagyunk Adammel.

- Egyre... é... élénkebbek az álmok... Egyre... tisz... tisztábbak a részletek. – zokogta vissza Beth.

„Szegénykém! El kell mondania, miről álmodik! Tudnom kell! Mi az a borzalom, ami ennyire megviseli? Ami nem hagyja nyugodni álmában?”

- Tudom. Nálam is így volt. – mondta a testvére megértően. – Elmúlik! – ígérte, bár gondolatban, ebben erősen kételkedett.

Aggódott Beth-ért, mert az ő rémálmai évekkel ezelőtt megszűntek, és fogalma sem volt róla, hogy hogyan segítsen a húgának. Neki Adam segített, de Beth-nek ki fog?

„Azt hiszem, Jaed, ezt a feladatot nem neked találták ki! Kicsit ironikus lenne, ha pont egy olyan mutáns szörnyeteg – akitől szintén rémálmai kellene, hogy legyenek – űzné el a rossz álmokat.”


- Menj csak aludni nyugodtan, én rendben leszek. – szipogott szerelmem.

- Biztosan? – aggódott Mad, és láttam, nem szívesen hagyná magára.

- Igen. Biztosan. – suttogta Beth.

- Rendben. – sóhajtott a nővére lemondóan, majd kisétált a szobából.

Még nem akartam előmerészkedni, tétováztam, elég faramuci a helyzet: Itt kuksolok a szekrényben, mint egy átkozott kukkoló, és fogalmam sincs, hogy oldjam meg a színrelépésem.

„Ha Alice-nek igaza van, akkor... akkor el fogja mondani mi bántja... de remélem, azért nem rémítem meg nagyon, és a nagynéném csak túlzott, mikor azt mondta, hogy halálra rémül!”


Beth felkelt az ágyról, majd a családi fotókkal borított falhoz sétált. Egy aranylánc lógott az egyik képen, rajta egy szépen kidolgozott angyalmedállal. Végignézett a képeken, majd a kezében a lánccal visszasétált az ágyhoz, elhelyezkedve rajta felvette az előbbi pozíciót.

- Anya! – suttogta csendesen, miközben újra hullani kezdtek a könnyei, apró öklében görcsösen szorongatva a medáliont.

Nem bírtam tovább.

„Muszáj megvigasztalnom!!”

Óvatosan előléptem a rejtekhelyemről, lassan közeledve Beth felé a sejtelmes holdfényben, ahogy az ágya felé haladtam. Még mindig keservesen sírdogált, de mikor rávetült az árnyékom riadtan kapta fel a fejét.

- Áááá! – sikított fel. – Ki van ott? – hunyorgott, kétségbeesetten fókuszálva.

Megfontoltan tettem felé egy lépést.

„Szólalj már meg Te Mumus, itt fog elájulni a félelemtől.”

Ki van ott? – kérdezte halk, elcsukló hangon.

Az arcára kiült a teljes rémület.

„Jaed! A fene a formádat! Muszáj szórakoznod? Mutasd már meg, hogy nem csak rémkép vagy! Na jó... vagy legalábbis kellemes rémkép… vagy… azt, hogy csak Te vagy itt, Te Elmebeteg, nem pedig egy baltás gyilkos!”

- Csak én vagyok. – suttogtam lágyan, miközben beléptem a holdfénybe.

Beth kikerekedett szemekkel nézett fel rám, majd a térdeire hajtva a fejét felzokogott. Mintha szíven szúrtak volna. Elszorult a mellkasom, nem akartam Őt így látni. Azt akartam, hogy boldog legyen. Enyhíteni akartam a fájdalmát, bármi is okozta. Eszemet vesztetten száguldottam az ágyához.
Nem voltam képes fegyelmezni magam. Nem érdekelt semmi más, csakhogy a karjaimban tarthassam, hogy megvigasztalhassam.

„Persze, Jaed! De jobb lett volna nem a frászt hozni szegényre! Ezt elbaltáztad… megint! Pancser!”

- Beth! – leheltem reményvesztetten. – Nem akartalak megijeszteni. Ne haragudj! – szabadkoztam, miközben leültem mellé az ágyra.

Nem felelt, csak halkan sírdogált.

„Na, ezt megint jól megcsináltad, Jaed! Tényleg nem vagy teljesen 100-as! Megint Alice-nek volt igaza, bár te nem akartad komolyan venni a „halálra rémül” részt, csak azt hallottad meg, hogy megnyílik neked! Te, Te Balfácán!”

Nem mertem megérinteni, olyan törékenynek és védtelennek tűnt, féltem, hogy ebben a helyzetben mi lenne a reakciója.

„Hogy te mekkora egy marha állat vagy, Jaed! Ennél jobban csak azzal hozhattad volna rá a frászt, ha rámorogsz! Jobb lesz, ha lelépsz, ez elmezakkant ötlet volt… még hogy Te, a mutáns fogod őrizni egy ilyen angyal álmát??? Haa!! Tökéletesen őrült gondolat!”

Tehetetlenül néztem, ahogy a teste rázkódik a sírástól. Kétségbeesve kerestem a lehetőségeket, de fogalmam sem volt, mit tegyek…

„Megint sikerült örömet szerezned neki! Ez is egy újabb szuper meglepetés!! Csoda, hogy nem kapott szívinfarktust a rémülettől!”

- Tényleg ne haragudj! Most elmegyek. – sóhajtottam lemondóan, majd elindultam az ablak felé.

- Ne! – kiáltotta szipogva, ijedten felkapva a fejét. – Ne menj! – suttogta.

Csodálkozva néztem vissza rá, nem értettem, hogy miért akarja, hogy maradjak, – elvégre most miattam tört el a mécses – de fejet hajtottam az akarata előtt, hiszen semmire sem vágytam jobban, mint hogy Vele lehessek.
Lassan közeledtem felé, megfontolva minden lépésemet, majd leültem mellé.

Beth szipogva, könnyektől csillogó szemekkel figyelte minden mozdulatom. Mikor elhelyezkedtem mellette halványan elmosolyodott. Nem értettem semmit. Ha miattam rémült meg, akkor most haragudna rám, – el kellene küldenie melegebb éghajlatra – de Ő mosolyog.

„Kész rejtély ez a lány!”

- Sajnálom. – fújtam ki hevesen a levegőt, gondolatban még mindig ostorozva magam a meggondolatlanságomért.

- Semmi baj. – hüppögte.

Olyan törékeny volt, egy védtelen angyal, akit egy olyan szörnyeteg akart megvédeni, mint én.

„Talán inkább magadtól kellene óvnod Őt, Jaed! Ez lenne a helyes!”

- Örülök, hogy itt vagy! – sütötte le a szemeit kipirulva.

„Mi? Örül, hogy itt vagyok??? De hisz halálra rémítettem… Nem értem!”

- Beth… én tényleg sajnálom… – mondtam meggyötörten, remélve, hogy tényleg megbocsájtott nekem. – Nem akartalak megijeszteni. – csóváltam meg a fejem bűnbánóan.

- Nem miattad van. – mondta csendesen, összeszűkítve a szemöldökét. – Nem azért sírok. – hunyta le erősen a szemeit. – De… mit keresel itt? – kérdezte óvatoskodva értetlen tekintettel.

- Jöttem őrizni az álmaidat. – suttogtam lágyan, miközben a füle mögé simítottam egy az arcába lógó tincsét. – „Szerelmem könnyű szárnyán szálltam én, a vágynak gátja kőfal nem lehet, s még van reménye vakmerő vágy…” – idéztem Rómeó szavait selymes vámpírhangomon.

Beth szíve kihagyott egy pillanatra, majd tripla ütemben dübörögve igyekezett kiugrani a helyéről, az erei kitágultak, az arca csodásan kipirult, miközben kikerekedett szemekkel bámult rám. Elmosolyodtam.
Lassan felé hajoltam, nem bírtam ki, hogy ne csókoljam meg. Ajkaimmal lágyan megízleltem forró ajkait, a nyelvemmel is körberajzolva őket.

- Neh! – nyöszörgött szerelmem, mikor a nyelvem beljebb kalandozott az övé után kutatva.

A gondolatait megint elrejtette előlem.

„Legalább most kitárulkozhatna az elméje…” – dühöngtem magamban.

- Mit ne, Édes? – kérdeztem az ajkain.

Elhúzódott tőlem, – könnyei ismét áradni kezdtek – fejét a térdeire hajtva.

- Mi a baj, Beth? – simogattam meg a haját. – Nekem elmondhatod. – leheltem.

- Semmi. – suttogta remegő hangon.

- A semmi miatt nem szokás így itatni az egereket! – mormoltam. – Nem akarod elmondani, hogy mi nyomja a lelked, Kedves? – kezdtem finoman puhatolózni, mire Beth erősen megrázta a fejét.

- Nem kell elmondanod, ha nem akarod. – hátráltam meg heves tiltakozását látva.

„Lehet, hogy ezúttal elromlott a kristálygömböd, Alice néni?” – vigyorogtam magamban.

Mindennél jobban szerettem volna tudni, hogy milyen rémképek kínozzák az én csodaszép angyalomat, de Alice kudarca megfelelő kárpótlást jelentene, az elmúlt napokban tőle elszenvedett sérelmeimért.

- Aludnod kellene. – leheltem lágy csókot a hajába. – Itt maradok, ha az segít távol tartani a rémálmaidat. – ígértem.

„Ez meg milyen bugyuta szöveg már megint? Biztos Te vagy a legjobb ómen a rémálmok ellen, Jaed?”

Beth aprót bólintott. Felálltam, majd megkerülve az ágyat leheveredtem mellé. Ő tétovázva az oldalára feküdt, felvéve az érkezésem kori magzatpózt. Felsóhajtottam, a mennyezetre emelve a tekintetem, mire Ő lesütve a szemeit, kipirult arccal közelebb húzódott hozzám, a vállamra hajtva a fejét.
Ujjainkat egymásba fűztem, a hüvelykujjammal gyengéden simogatva törékeny kézfejét.

- Aludj, Édes! – mormoltam.

- Úgysem tudok. – sóhajtotta lemondóan.

- Biztos… Ühm... – köszörültem meg a torkom, öklömet a számhoz emelve. – ...nem akarod elmondani nekem, hogy miről álmodsz? – tettem egy újabb kísérletet.

„Jaj, Beth! Mond el, kérlek! Muszáj tudnom!”

- Néha… szoktam… rólad…is – mondta bizonytalanul, és én éreztem, hogy nem ez a fő probléma.

- Tényleg? – kérdeztem ellágyulva, miközben az álla alá nyúltam, finoman kényszerítve, hogy rám emelje szépséges tekintetét.

Aprót bólintott válaszul, a szemembe nézve. A tekintete viharos óceán, haragoszöld hullámok ölelték körül a benne szárazföldnek tűnő, kitágult pupilláit. Teljesen megbabonázott különlegesen gyönyörű szemeivel. Nagyot nyeltem, hogy visszataláljak a valóságba.

- De remélem, nem miattam vannak rémálmaid! – kérdeztem végül, felvonva a szemöldököm.

„Jaed, az lenne a természetes, nem gondolod?... Valószínű neki is rosszul működik az agya, mint Bellának, és nem biztos, hogy számára ez a legegészségesebb! Sőt!!”

- Nem! Dehogy! – kezdett azonnal hevesen tiltakozni, megakadályozva, hogy elmerüljek keserű gondolataim tengerében.

Az arcvonásai megfeszültek, ahogy valószínűleg megjelentek lelki szemei előtt a rémképek.

„Gratulálok, Jaed! Nem tudod befogni a szádat? Hagyd már azokat a nyavalyás rémálmokat! Alice sem tévedhetetlen!”

- Ezt jó tudni! – leheltem végül, miközben tekintetemet mélyen az övébe fúrtam.

A szíve vad vágtába kezdett, az ereiben lüktetett a vére. Csodálatos illat lengte körül, hívogatva, hogy megízleljem az angyalomat éltető nedűt.
Fogalmam sincs, hogyan voltam képes ellenállni neki, arról pedig végképp nincs, hogy Edward hogyan tudta visszafogni a saját szörnyetegét Bella közelében, hiszen ő teljes egészében vámpír, én meg... hát bennem van egy kis emberi rész. Talán engem ez akadályoz meg.

Szerelmem nagyot sóhajtott, miközben lesütötte a szemeit, – az arca felvette a halványpír árnyalatot – majd visszahajtotta a fejét a vállamra. Szorosan átöleltem, néhány percre elmerültünk a csendes békességben. Azt hittem, elnyomta az álom, mikor váratlanul megszólalt.

- Jó, hogy itt vagy! – suttogta csendesen.

- Ennek örülök! – mormoltam fehér homlokának, futó csókot lehelve rá.

A szívemet melegség járta át, tudva, hogy boldog, hogy itt vagyok mellette.

Görcsösen szorította a kezem, miközben újra hullani kezdtek a könnyei, mint a záporeső, eláztatva a garbómat.

- Édes? – simogattam gyengéden a hátát. – Kérlek! – mondtam könyörögően. – Ha nem mondod el, akkor… akkor nem tudok segíteni… – csóváltam meg a fejem kétségbeesetten.

„Jaj, Jaed! Azt akarod, hogy bízzon benned, hogy elmondja, mi bántja… és Te? Te mikor mondod el neki, hogy valójában egy mutáns torzszülött vagy???”

Beth szorosabban bújt hozzám, arcát a vállamba rejtve.

„Hogyan mondjam el neki?” – tárta fel előttem hirtelen rejtélyes elméjének kapuit. – „Fogalmam sincs, hogyan… De… De ez az érzés…”

- Beth, tudom… – hallgattam el hirtelen. – Tudom, hogy csak néhány napja, ismerjük egymást, de megbízhatsz bennem! – mondtam félszegen, megfontolva minden egyes szavamat. – Hidd el! – kérleltem.

Azt akartam, hogy bízzon bennem.

- Én… elhiszem. – suttogta. – Én… nem tudom, miért, de… megbízom benned. Teljesen. – motyogta a vállamba.

- Akkor mond el! – kértem megint.

Beth teste aprót rándult, éreztem összefonódott ujjainkon, szabad kezével pedig – mint fuldokló a mentőövbe – kapaszkodott a garbómba.

- Arról… – fújta ki zihálva a levegőt – álmodok… – vett egy mély lélegzetet. – amikor… anyuék meghaltak. – suttogta remegő hangon.

Feszülten hallgattam, nem tudtam, mire számítsak, hogy miről szólnak valójában a rémálmok.

- A szüleimet… katonák… ölték meg… – zokogta, egész testével reszketve. – I… Irakban… és… és… – egyre hangosabban zokogott, amitől éreztem, hogy minden izmom megfeszül, a szívem eszeveszett módon dübörgött. Nem bírtam elviselni a szenvedését. – a nővéremet megerőszakolták. – hadarta végül a sírástól rekedt hangon.

Éreztem, hogy a fura remegéshullám újra meg újra végigszáguld a gerincemen. A düh érzése bombaként robbant az agyamban, elvakítva a józan emberi részemet. Úgy éreztem, eszemet vesztem.
Azonnal türtőztetnem kellett magam, hiszen Beth a karjaimban volt, nem engedhettem, hogy a haragom irányítson.

„Nyugi, Jaed! Nyugszik a beteg! Hallod??? A kezét nehogy eltörd!”

Megremegve kifújtam a levegőt lehunyva a szemeimet, majd újra mély levegőt vettem. Beth egész testét rázta a fékevesztett könnyáradat a karjaimban. Ez észhez térített. Meg kellett vigasztalnom.

„Istenem! Mit élhetett át… Szegénykém!” – facsarodott össze a szívem a gondolatra.

- Nyugodj meg! – suttogtam. – Nyugodj meg, Édes! – csókoltam a hajába.

- Ez… ez nem minden… – hüppögte.

„Ez nem minden??? Milyen borzalom történt még ezzel a törékeny angyallal???”

- Előbb próbálj megnyugodni, aztán majd elmondod. – mondtam lágyan.

- Nem. – válaszolta határozottan. – Most kell elmondanom. Nem lennék képes… – csuklott el a hangja. – újra belekezdeni.

- Rendben. – adtam meg magam, miközben igyekeztem fegyelmezni magam, amennyire csak lehetséges, egy esetleges újabb dühroham kitörését megelőzve.

- Apa diplomata volt. Irakban éltünk, mikor még kicsi voltam. – kezdte szerelmem elején a történetet, aminek a vége korántsem volt Happy End! – Az amerikai konzulátuson. Az iraki háború után, mikor rendeződött a helyzet. Legalábbis… azt gondolta mindenki.

Egyre erőteljesebben szorította a kezemet, az ujjai hófehérek voltak. Gyengéden simogattam a hátát, kétségbeesetten igyekezve megnyugtatni Őt.

- Aztán… – csuklott el a hangja. – egyik éjjel… a katonák… betörtek a nagykövetségre… – sírt fel keservesen. – és megölték a szüleimet… – zokogta. – Mad a szekrénybe rejtett, mert közös volt a szobánk, és… én végignéztem, ahogy… – bicsaklott meg a hangja.

SSS! – suttogtam lágyan a hajába, miközben finoman a hátát simogattam, vigasztalóan.

A kép, azonnal összeállt a tudatomban, és a harag elhomályosította az elmémet, lelki szemeim előtt láttam, ami Vele történt, és a tehetetlenség dühe az ereimben dagonyázott.

„Ezért félt a csóktól… ezért húzódott el tőlem… Jaed, te mekkora… Áhh!... Marha! Jobban is figyelhettél volna! De persze beteges vágyaid… ugye? Elvették az eszedet! Most aztán vezekelhetsz az örökkévalóságig!” – ostoroztam magam gondolatban a meggondolatlanságomért.


Beth Nagyon nehezen nyugodott meg, majdnem egy órába telt, mire a sírása szipogássá csillapodott.

Nem tudtam, mit kellene mondanom, jobbnak láttam csendben maradni.

„Igen, Jaed! Végre egy okos gondolat!”


Amikor már remegése is elcsitult, és a légzése is lelassult, akkor… összeszedve minden bátorságomat, rákérdeztem a nyilvánvalóra.

- Emiatt… – nyeltem le a torkomban lévő hatalmas gombócot, ahogy a vérem forrni kezdett a mélységes haragtól, amit a zsigereimben éreztem. – félsz a csóktól?

Félszegen bólogatott a vállamon.

- Akkor látom… magam előtt… – motyogta.

„Atya Ég, Jaed! Ezt aztán jól megcsináltad! Te agyalágyult! Annyiszor letámadtad… Szegény, mit élhetett át miattad!” – borzadtam el a gondolattól, hogy szenvedést okoztam Neki.

Finoman kifűztem az ujjaimat az övéiből, majd lágyan eltoltam magamtól. Az ágy szélére ültem, arcomat a tenyereimbe temetve.

- Beth! – leheltem fájdalmasan. – Esküszöm, én... nem is sejtettem... miért nem tiltakoztál? Miért nem toltál el magadtól? Ha tudom, nem csókollak úgy, inkább harapom el a nyelvem...

Végigsimított a hátamon, és legnagyobb meglepetésemre az ölembe igyekezett fészkelni magát. Nem tiltakoztam, jól esett a közelsége. Magamhoz öleltem, gyengéden ringatva mindkettőnket.

Hirtelen belekapaszkodott a garbóm nyakába, felhúzva magát, majd ajkait az enyémekre nyomta.

- Ne! – tiltakoztam azonnal, nem akartam, hogy újabb rémképeket lásson. – Nem akarom, hogy lásd, miközben… megcsókollak! – mondtam, miközben finoman eltoltam magamtól.

- De... – suttogta alig hallhatóan. – Én szeretnélek megcsókolni... – sütötte le a szemeit, arcán megjelent a szépséges halványpír árnyalat.

Az álla alá nyúltam, felemelve a fejét, kényszerítve, hogy a szemembe nézzen.

- Én… nem tudom,… hogy mit érzek,… az egész olyan zavaros,… de nagyon nehéz nem közel lennem hozzád. – sütötte le a szemeit, miközben az arca teljesen kipirult. – Már első nap olyan… furcsa volt,… aztán még furcsább… Szeretném, ha megcsókolnál… – suttogta.

- Rendben. – adtam meg magam. – Mondd, hogy mit tegyek? Hogyan könnyítsem meg neked?

- Amikor nem... szóval... amikor a nyelved... akkor látom... – motyogta. – De amikor egymás szemébe néztünk... akkor nem... akkor nagyon... jó nekem... – lehelte alig hallhatóan.

- Értem. – válaszoltam halványan elmosolyogva.

- Azért szorítod úgy a kezem csók közben, mert azt... azt látod? – kérdeztem, éreztem, hogy a düh fortyog az ereimben, hogy a vérem ezer fokossá válik.

A remegéshullám elindult a tarkómtól, de ahogy Beth szemébe néztem, bele a békés óceánba a folyamat abbamaradt.
Beth két apró, finom tenyere közé fogta az arcomat, majd ajkait rányomta az enyémekre.

- Megcsókollak… – ígértem az ajkainak. – de amint a képek felvillannak, azonnal szólnod kell! Ígérd meg! – kérleltem.

Határozottan bólintott.
Ujjait az enyémekbe fűztem, másik kezét lágyan a tarkómra vezetve, átfogva a derekát.
Mélyen a szemébe néztem, elveszve a zöld hullámokat vető óceánban.
Ajkaimat kissé elnyitottam, lassan közelítve velük az övéi felé.
Finoman, óvatosan csókoltam Őt.
Nem akartam, hogy féljen tőlem, hogy szörnyűségeket lásson miattam.
Beth végigsimított nyelvével az ajkaimon, majd lassan beljebb kalandozott. Miután a nyelve rátalált az enyémre, lassú keringőre hívta.
Követtem a mozdulatait.
Most nem szorította görcsösen a kezem. Mindvégig egymás szemébe néztünk.
Finoman közelebb húztam magamhoz.
Ujjait kifűzte az enyémekből, majd beletúrt a hajamba.
A szabaddá vált kezemmel szorosabban magamhoz öleltem.
Nem kapkodtunk, csak ízlelgettük egymást.

„Vigyázni fogok rá! Elűzöm a rémképeket! Akárhogyan is, de én leszek,… én leszek az egyetlen démon, akiről álmodni fog, az egyetlen, aki védelmezni fogja az álmait! Kitörlöm az összes szörnyű emléket Álmainak Országából!” – fogadkoztam magamban, miközben a mennyekbe repítetett az angyalom édes ajkainak puhasága.

8 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Nővérkém!
    Isteni volt mint mindig!
    Halálra izgultam magam, amikor Beth a múltjáról mesélt.
    De szerencsére megmaradtam :D
    Neked inkább szerentcsétlenségedre, hizs ,még egy ilyen hugot aki ennyi bajt okoz neked! Azért remélem nincs örök haarg!
    Kíváncsi vagyok a folytatástra borzasztóan!
    ÁÁÁ, mikor lesz jövő pénteeeek!
    Kész, engem mindig az idegeskedés és az izgalom öl meg.
    Te ugye szeretnéd, h az első számú bosszantó törpét éljen még?
    Akkor ajánlom, h írd a kövit!
    írnék hosszabbat, de időm az sosincs, most is rohanok, mert ezerféle dolgom van. Hát igen a te duracellnyuszi hugod :)
    Millió puszi: húgod: Nóri

    VálaszTörlés
  3. Szia, Aby!
    Tudom, hogy nagyon régen nem írtam komit! Sajnálom, nagyon kevés időm volt! :(
    De amint tudtam rögtön elolvastam a friss fejiket, és mindegyiket imádtam.

    Szegény Beth... Nagyon sajnálom a szülei miatt! De ott van Jaed, és ő megvígasztalja. Ebből a szempontból nagyon, nagyon, nagyon szerencsés! *vágyakozó pillantásokat lövel*

    Imádom az összes csókos részt! De komolyan, örülök neki, hogy mindig részletesen leírod az ilyen jeleneteket, mert imádom a romantikus részeket!

    Ismét csodálatosat alkottál! :P (mint mindig)
    Nem tudom, hogyan fogom kibírni a következő fejezetig...
    Imádlak!!!
    XoXo, Thara

    VálaszTörlés
  4. Oooh! 3x
    Hát ez valami eszméletlen volt! Köszönöm! Még mindig a sírás kerülget,de közben nagyon örülök, hogy Beth megnyílt és közelebb kerültek egymáshoz. Gyönyörűen írtad le az egészet.
    Szegény Beth! Nem csoda, hogy ennyire érzékeny, szörnyű dolgokon ment keresztül. :(
    Jaed önostorozásán mosolyogtam párat. Nem hiszem el, hogy nem is sejti a remegéshullám okát! :P :)
    Egyre izgalmasabb a sztori! Várom a folytatást!
    Puszó

    VálaszTörlés
  5. Szija Nővérkém!:D
    Na VÉGRE... remélem sikerül épségeben elküldenem a komit :D Az én szerencsételn fajtámmal...:D
    Szóval:
    Nagyon nagyon nagyon megható fejezett lett :) Szegény Beth, ez a lány mennyi mindenen ment keresztül :( Na meg Jaed! Néha kiabálni tudnék vele! Fúúú...a gondolatai :@
    Na de 100 szónak is 1 a vége.
    Tökéletes fejezet lett :) csak így tovább ;)
    Puszi: Húgod- Hencii(:♥
    UI: Vártam a franciás részre, de nem jött :( Az a kövi fejiben lesz?:)

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Nagyon nagyon jó volt. Szegény Jaed, jó nagy szívás ez a csókos dolog, persze tökéletesen meg lehet érteni Beth-et is, csodálom, hogy eddig bírta... Remélem minden rendbe jön és tényleg nehéz lesz várni majdnem egy hetet :(.
    Gratula még egyszer,
    Puszi,
    Nikol

    VálaszTörlés
  7. nagyon nagyon nagyon nagyon és még nagyon100x
    jó feji lett
    megható már alig várom a fojtit


    nati voltam

    VálaszTörlés
  8. Annyira szuper lett Abigel!
    Egy ujabb csodálatos fejezet tőled nekünk!
    Nagyon nagyon imádtam!!
    Ahogy leírod az érzéseket.. az valami hihetetlen!!
    Beth nagyon szimpatikusnak tűnik és valamelyest Bellát látom benne :)
    Jaed nagyon kedves és olyan önmarcangolós típus, mint Edward.. ez öröklődött? XD
    Olyan szép párt alkotnak.. az ami történ Beth-el.. elég szomorú és megértem mit érez mikor megcsókolja.. szegény. Csak béküljön meg! :)
    Nem tudom már mit írhatnék.... NAGYON HIHETETLENÜL... ESZMÉLETLENŰ.... nincs rá szó... annniyra jó lett! Hamar frisst, mert már most olvasnám a következő fejezetet!!
    Grat hozzá és a továbbiakban sok sikert az ÖSSZES töridhez, mindet olvasom :D

    puszil: Ella

    VálaszTörlés

Copyright

myfreecopyright.com registered & protected