1. Káosz (2.rész)

SETH MEGRÁZTA MAGÁT; és az előbb még mellettem lévő, a vállamig érő – a fejét is beleszámítva –, hatalmas, világosbarna farkas helyén egy kócos, fekete hajú, gyermekarcú, fiatal indián állt.

Seth a falkában középtermetű farkasnak számított, alakváltó volt, ahogy az apám, Jacob is.

„Még régen kezdődött, sok emberöltővel ezelőtt...” – kezdte mindig esténként az rémtörténetet Billy. Csakhogy ez nem csupán mese, minden szava igaz.

9 éves korúnak megfelelő gyerek lehettem, amikor először hallottam egy tábortűz alkalmával. Apa és az összes farkas körülülték a tüzet, és együtt hallgattuk meg a régi, valós, törzsi legendákat.

A lényeg, hogy a törzs így védte meg magát a vámpíroktól, kivéve a Cullenektől, mert ők mások voltak, velük békét kötöttek, és ez a béke lassan szoros barátsággá mélyült.

Akkor este rákérdeztem: „Nagypapa, én is farkassá változom egy napon?”

„Lehetséges.” – válaszolta Billy zavartan.

Azóta megtudtam a szüleimtől, hogy senki sem tudja, hogy megtörténik-e, és ha igen, akkor milyen formában. A fajtámban én vagyok az első példány, és senkinek még csak sejtése sincs arról, hogy hogyan mutálódtak bennem a farkas gének.

Anyához hasonló: embernő szülte vámpírivadékok léteztek a világban. Nála tudták, mire számítsanak, de nálam nem.

Seth-tel elindultunk a ház felé.

A sárga Porsche Alice kedvence. Még régen Edwardtól kapott egy ilyet, csakhogy ez, ami most a feljárón áll a legújabb modell. Ezt még tavaly vette, persze ez már az x. új modell az első ilyen tulajdona óta. Amint kijött az új, vagy az is előfordult, hogy még a futószalagon járt – ezzel a mostanival ez volt a helyzet –, neki már a garázsban állt egy.

„Hát igen... ez az én kis családom... imádják a száguldást.”

Nem mintha anyának nem a legújabb, ezüst Corvettje lenne, vagy apa fekete Aston Martinja, amibe akkor szeretett bele, mikor Edward kölcsön adta neki az övét a „régi időkben”.

Csak így emlegették egymás között életüknek azt az időszakát.

„Ha a feltűnési viszketéség fájna!” – hallottam meg apa gondolatait.

„Szia, Jaed Drága! Beszélni szeretnék veled. Az erdőben. Négyszemközt.” – üzente felém Alice.

Persze, már mindannyian tudták, hogy itt vagyunk. Hála a vámpírok és farkasok szuperhallásának.

Seth-tel beléptünk a házba, Billy a konyhában épp teát töltött magának. Apa, anya és Alice az ebédlőasztalnál ültek, és azonnal felénk fordultak, ahogy nyílt az ajtó.

- Helló, Srácok! – köszöntött minket nagyapám fennhangon.

- Hé, Kölykök! – szólt Jacob fej-biccentve.

- Sziasztok! – mosolygott anya. – Milyen volt? – érdeklődött.

Nem volt időm válaszolni egyikőjüknek sem, Alice ellibegett Seth mellett, egy „Szia” és egy mosoly kíséretében, és a következő pillanatban már a nyakamba is ugrott.

- Szia, kedvenc unokaöcsikém! – kiáltotta szélesen vigyorogva, karjait a nyakam köré fonva.

Szorosan átöleltük egymást. Már három hónapja nem láttam Alice-t.

Imádtam őt, ahogy ő is engem. Nagyon szoros volt a kapcsolatunk, olyanok voltunk, mint két testvér.

Edwarddal és velem Alice igazán egy húron pendült. Gondolatban folytattunk beszélgetéseket, amióta az eszemet tudom.

Apa gondolatai még mindig a felvágás, és a fennhéjázás körül forogtak.

Valamit titkoltak, mert anya meg dúdolt magában.

Nem törődtem ezzel, mert a nénikém az ajtó felé húzott.

- Nemsokára jövünk! – kiáltotta a válla fölött a bentieknek, és már az erdő felé futottunk.

Szerettem a mámorító, gyors futást – ahogy a kocsikat is –, de közben ügyeltem rá, hogy Alice tartani tudja velem a tempót.

A féktelen rohanás közben nagyokat nevettünk.

Alice volt a kedvenc nagynéném. Olyan mókás volt, pici, törékeny, igazi törpike alkat. Egy bosszantó kis manó, ahogy a többiek emlegették.

Már jócskán az erdőben jártunk, amikor lassítottam. Alice megtorpant, majd emberi tempóban odasétált hozzám.

„Ed.” – szólított meg gondolatban. – „Beszélnem kell veled! Valami... fontosról…” – folytatta, és a szemembe nézett.

- Mondjad, nénikém! Ne kímélj! – válaszoltam, a homlokomat ráncolva.

Kezdtem aggódni.

„Jaj, Jaed!” – fordult el tőlem néhány lépést előresétálva.

Nekem háttal, karjait a mellkasán összefonva folytatta.

„Láttam valamit.” – oldalról láttam, hogy a homlokát redőkbe húzza. – „Tudod, hogy téged, a te jövődet nem látom, de az emberekét igen. Láttam egy emberlányt, vagyis azt gondoltam, hogy az lehet, mert már vámpírként láttam.”

Felém fordult, és a szemembe nézve folytatta. – "Egyből tudtam, hogy csakis hozzád lehet köze." – fordult felém a szemembe nézve, miközben megcsóválta a fejét. – „Utána pedig láttam, hogy holnap megismerkedsz vele, és ő veled akar lenni… a közeljövőben. Szeretni fogjátok egymást!”

Csak álltam ott, mintha leforráztak volna. Forogni kezdett körülöttem az erdő.

„Én szerelmes? Egy emberbe? Az nem lehet! Én nem szerethetek bele egy emberlányba. Nekem egy vámpírnőbe vagy hasonlóba kell szerelmesnek lennem, nem egy emberbe!!”

Edwardnak egy évszázada volt felkészülni Bellára, de így is sokat hibázott. Bella pedig nem olyan volt, mint a többi ember. Neki rosszul működött az agya.

„Különben sem készültem még fel erre…”

Nem várhattam el egyetlen emberlánytól sem, hogy egy olyan szörnyeteget szeressen, mint én. Nem lehetett.

„Csak egy kamasz vagyok, nem éltem még eleget ahhoz, hogy ezt a dolgot jól kezeljem, vagy, hogy egyáltalán készen álljak rá.”

A gondolataim egyre sötétebbek, és egyre kétségbe ejtőbbek lettek.

- Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeemmmmmmmmm! – ordítottam torkom szakadtából, miközben a földre rogytam, ujjaimmal a földet markolászva.