A Full Moon blog bemutatkozik


Kedves Látogató!


Üdvözöllek nálam!

Ezen a blogon egy teljesen új történetet olvashatsz, és egy teljesen új főhős mindennapjait kísérheted figyelemmel. :)

15 év telt el a Breaking Dawn óta.
Nessie felnőtt, és Jacobbal összeházasodtak.
Hamarosan gyermekük is született, egy kicsi Jake. :)
A Jaed Cabil Black nevet kapta. Nessie adta neki ezeket a különös keresztneveket, követve édesanyja, Bella példáját, ő is mozaik neveket alkotott.
Jaed = Jacob + Edward
Cabil = Carlisle + Billy

A fiú gyorsan fejlődött, de nem annyira, mint Nessie.
5 év alatt 16 éves tinédzser lett belőle, és ekkor lelassult a folyamat.
Senki sem tudja, miért. Valószínű a farkas génekhez lehet valami köze.

Nessie, Jacob és Jaed Forksban élnek Billyvel.
Jake Esme segítségével átalakíttatta a házat, hogy kényelmesen elférjenek.

Jaed a Forksi gimibe jár. A rezervátumit túl unalmasnak találta. Természetesen a többi diák tart tőle, és ezt ő túlságosan is élvezi.

Nos, hogy mi történik ezzel a titokzatos ember-, vámpír- és farkasgénekkel megáldott fiúval?

Itt megtudhatjátok. ;)
A történet címe
full moon vagyis telihold .
A friss fejezetek felkerülésének időpontjáról a főoldalon tájékozódhatsz. :)

Jó olvasást! :)

Érezd jól magad nálam, és kérlek, írj kommentet!!! :)

Köszönöm!


Abigel


Characters of the story



Idézet

„Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle.”

Charlotte Brontë

2010. február 7., vasárnap

1. Káosz (6. rész)



ELMERÜLTEM A GONDOLATAIMBAN; ahogy Alice-szel és Emmel az irodalom óra terme felé haladtunk.
Olyan voltam, mint egy zombi. Nem értettem semmit. Nem értettem, mi ütött belém, vagy hogy mi is történt pontosan a parkolóban.
Otthon alaposan kifaggatom Alice-t, mert ezt látnia kellett, de ha látta, miért nem figyelmeztetett?
A fejem csak úgy lüktetett a sok kérdéstől.

- Én és Em ezt a tárgyat nem vettük fel, de te csak menj be nyugodtan. - mosolygott rám ravaszul nénikém.

Na, nem! Nem hagyhatnak egyedül a lánnyal! Nem tehetik ezt velem! Most mi a fenét csináljak?
Pufogva, ideges léptekkel haladtam a terem utolsó padja felé. Ráhajítottam a könyveimet, mire mindenki felém fordult. Biztos voltam benne, hogy a szemeim szikrákat szórnak, mert ahogy viszonoztam a pillantásukat, a diákok idegesen vették le rólam a tekintetüket.

Lezserül beültem a padba, és vártam, hogy belém csapjon a villám, vagy legalább üssön agyon egy meteor.
Féltem, nem akartam, hogy Beth megint olyan hatással legyen rám, mint a parkolóban. Aztán belépett a terembe, a diákok azonnal sugdolózni kezdtek, ahogy észrevették.
"Nézd már! Vajon ma is úgy esik be a padba?" - hallottam meg, egy cseppet sem szimpatikus lány gondolatait.
A parkolóban történtek még mindig zavartak, de az még jobban zavart, hogy milyen elképesztően rosszindulatú gondolatok száguldanak felém a terem minden egyes szegletéből.

Beth bizonytalanul indult meg az ajtótól a jegyzeteit szorongatva. Kétségbeesetten vettem tudomásul, hogy a mellettem lévő helyen kívül, csak a reggeli röhögő bagázs mellett van még szabad hely.
"Ülj a fiúk mellé!" - utasítottam a lányt gondolatban, aki közben szintén felmérte a terepet, és határozott léptekkel haladt az én padom felé.
"Ülj a fiúk mellé!" - parancsoltam rá ismét, de hiába. Közben odaért hozzám.

- Szia! - suttogta.

- Szia Beth! - mosolyogtam rá kedvesen, amennyire az idegállapotom engedte.

"Beth ismeri az új srácot?" - jött felém az előbbi leányzó gondolata.
"El a kezekkel attól a jó pasitól! Ő az enyém!" - hallottam meg a padtársának, egy eléggé cicababa kinézetű lánynak is a gondolatát. - "Úristen! Milyen jóképű!" - folytatódott a gondolatmenet. - "Mit akarhat szerencsétlenkétől?"
Lehunytam a szemem, és kifújtam a levegőt, hogy nehogy felpattanjak, és annak a bigének a torkán leerőszakoljam a mocskos gondolatait, miközben átszakítom a bordáit, és kitépem a szívét.

- Ha nem akarod, nem ülök ide. - motyogta Beth szemeit körbeforgatva.

Félreértette a reakciómat, ezt gyorsan kellett orvosolnom.

- Ülj le nyugodtan! - mondtam lágyan, és rávillantottam a félmosolyom.

Bizonytalanul visszamosolygott, aztán letelepedett mellém. Megbotlott, ahogy kihúzta a széket a helyéről, és én egy hirtelen mozdulattal kaptam utána, nehogy az asztalnak vágódjon.
A teremben hangos röhögés tört ki, de nem törődtem vele. Beth törékeny testét a karjaimban tartottam. A bőre forró volt, a vére lüktetett, és édesen hívogatott, miközben az arcán halvány pír jelent meg.
Hirtelen eszmélten fel, amikor a röhögés abbamaradt. A diákok zavartan bámulták kettősünket, és én lágyan a lábára állítottam a lányt.

- Kö... szönöm. - suttogta elcsukló hangon. - Ma már másodszor mentetted meg az életem! - mosolygott rám bizonytalanul.

Visszamosolyogtam rá. Méghogy az életét, gondoltam.
Mindketten beültünk a padba, és ebben a pillanatban a tanár is megérkezett.
Mr. Brooks szemüveges, zömök kis öregember volt. De a gondolatai kedvesek, és néhol bizonytalanok voltak, látszott rajta, hogy tanult ember.
Lepakolta a tanári asztalra a jegyzeteit, és nekikezdett.
Nem figyeltem rá igazán, inkább csak az első három padsor diákjait kérdezgette, csak addig sétált hátra.

- Sikerült megmentened a jegyzeteket? - fordultam oda érdeklődve Bethhez.

- I... igen. - nézett rám kikerekedett szemekkel. 

Belenéztem a szemeibe, ami nagy hiba volt. Az óceán most még határozottabb hullámokat vetett bennünk, lágy folyam volt, ami fedetlenül megmutatta a lelkét.
Mit művelek?

Ekkor Mr. Brooks odalépett az asztalunkhoz.

- Miss Dawn. Mondja csak meg nekem, hogy Dosztojevszkij műve hány részből áll, és milyen megfontolásból? - nézett Bethre rosszallóan.

Beth zavartan bámulta a jegyzeteit, majd kétségbeesetten fordult felém. Az ölembe raktam az egyik kezem, és hatot mutattam vele. Majd egyet, és a másik kezemet a szám elé rakva köhintettem az "'epilógus" szót.
Mr. Brooks fülén hallókészülék volt, a suttogásomat így biztosan nem hallhatta meg.

- Hat részből, és egy epilógusból áll. Ez a  felosztás a cselekmény dinamikájából adódik. - mondta mostmár határozottabban.

-Kiváló, Miss Dawn! - mondta az öreg elismerően, majd továbbsétált.
- Köszönöm. - suttogta Beth felém hajolva. - Ismét!

Önkéntelenül vigyor telepedett a képemre.

Mi a fene ez az egész? Nem lehetek ennyire idióta! Tudathasadásban szenvednék?
Határozottan kijelentettem, hogy nem leszek szerelmes, és hogy nagy ívben elkerülöm ezt a lányt, erre tessék!
Itt ül mellettem, és beszélgetünk. Látszólag nem fél tőlem, de számára én vagyok a legnagyobb veszedelem, veszélyesebb egy vérszomjas vámpírnál is.
Figyeltem őt, ahogy a jegyzetei széleire kis virágokat, meg apró mosolygó fejeket rajzolgat.
"Ez a Jaed rendes srácnak tűnik!" - hallottam meg a gondolatait. - "Lehet, hogy végre lesz egy barátom az iskolában?"

Egy pillanat! Az előbb nem tudtam használni rajta a képességem, nem tudtam őt irányítani, sőt a gondolatai is némák voltak számomra eddig a percig. Hogy csinálta ezt?
Na, mostmár tényleg kezdek teljesen becsavarodni. Nem jól csináltam valamit? Azért történt? Vagy akkor mégis, ez hogyan lehetséges?

Mire véget ért az óra teljesen kikeltem magamból, és úgy viharoztam ki a teremből, mint egy elmeháborodott.

- Valami baj van? - hallottam meg Beth hangját a hátam mögül.

- Nem, nincsen semmi. Csak siettem az unokatesóim elé. - böktem neki a vállam fölött.

Nem fordultam felé.

- Lisa azt üzente, hogy a parkolóban várnak. - motyogta az orra alatt.

- Oh. Köszi! - válaszoltam, és a hangom idegesen csengett. - Akkor szia! - köszöntem el tőle nem éppen kedvesen.

- Szia! - hallottam meg a suttogását, ahogy távolodtam tőle. Egy ember biztosan nem hallotta volna.

A parkoló felé vettem az irányt. Alice és Em az autómnak támaszkodva vártak rám.

Az elmémben borzalmas káosz uralkodott, amit sehogy sem tudtam megérteni.

4 megjegyzés:

  1. Szupi! Várom,h mi fog történni! További jó írást!
    Puszi; Nóri

    VálaszTörlés
  2. Köszi Drága!:)

    Holnap megyek hozzád olvasni! ;)

    Jújj, úgy izgulok! Remélem nem öltél meg senkit! :D

    VálaszTörlés
  3. Ahjahjahj... :(
    e
    Ez a tipikus önmarcangolás, hogy "mindennek csakis egyedűl én vagyok a hibája"..
    Ezt nem kellett volna örökölni Edwardtól :D:D
    A fejezet szuper lett:)
    Imádom, mint a többit!! :)
    Várom a kövit!
    Puszi: Hencii(:♥

    VálaszTörlés
  4. Hát, Jaednek ott van Edward, aki majd helyre teszi, és persze Bella. :D
    Örülök, hogy tetszik! ;)

    Pussz.

    VálaszTörlés

Copyright

myfreecopyright.com registered & protected