1. Káosz (4. rész)

LEHUNYTAM A SZEMEM; Alice keze még mindig a vállamon pihent.

"Most ne gondolj erre!" - üzente gondolatban. - "Nem akartam rögtön ajtóstul rontani a házba, de ha előbb jöttem volna, csak rosszabb lett volna. Láttam." - folytatta gondolatmenetét az arcomat fürkészve. - "Akartam egy kis "gondtalan időt", de nem lehetett. Akartam, hogy örülj nekem! De csak elszomorítottalak." - csóválta meg a fejét. - "Sajnálom! De nem volt más választásom. Figyelmeztetnem kellett téged."- egy pillanatnyi szünetet tartott, aztán folytatta. - "Innentől pedig csak rajtad múlik, és... rajta!"

Bólintottam, és kifújtam a levegőt. Kinyitottam a szemem, és rendeztem az arcvonásaimat, majd Alice felé fordultam. Mosolyogtam.

- Rendben. Akkor most pótoljuk be azt a "gondtalan időt"! - mondtam huncut mosollyal az arcomon.

Alice csilingelő hangján felnevetett, hátra vetve a fejét.

"Rendben." - helyeselt gondolatban, miközben bólintott.

Vámpírgyorsasággal ragadtam meg a derekát az egyik kezemmel, a másikkal a térdei alá nyúltam, majd felkaptam. Pörögni kezdtem vele, amilyen gyorsan csak tudtam, szerintem képes lettem volna befúrni magunkat a földbe, mint egy fúrófej, ha nagyon akarom... Alice hangosan kacagott...

- Elég, elég! - kiáltozott.

- Na, mi az, nénikém? Nem bírod az iramot? - kérdeztem incselkedve.

Mellkason ütött az öklével, persze magához képest finoman. Meg se éreztem.

Nevetve, pörögve haladtam előre, aztán nénikémet egy hirtelen mozdulattal engedtem el, aki ahelyett, hogy a földre huppant volna vadászpózban ért földet, és huncutul somolygott. Én megtámaszkodtam egy közeli fa törzsében a bal kezemmel, a jobbat a csípőmre tettem, miközben a bal lábamat keresztbe tettem a jobb előtt. Kaján vigyor ült ki a képemre.

Alice felállt, és emberi tempóban mellém sétált, a vállaink összeértek.

- Sohasem változol! - nevetett az arcomba.

Vállat vontam. Majd nénikémet a hátamra dobva futásnak eredtem a ház felé. Alice nagyokat kacagott, én csak mosolyogtam. Megtámaszkodott a hátamon a térdeivel, egy mozdulattal mellém ugrott, és már mellettem futott. Felnevettem. Kicsit lassítottam, hogy együtt maradhassunk. Az erdő szélén megálltam, bevárva nénikémet. Pár méterre tőlem állt meg.

- Van egy meglepetésem számodra! - mondta, miközben mellém sétált.

- Micsoda? - kérdeztem csodálkozva. - Újabb látomás? - húztam el a számat.

"Nem, nem!" - tiltakozott gondolatban. - "A garázsban... lá-lá-láá!" - vigyorgott.

Elindultunk a garázs felé. Nénikém előhúzta az irányítót a farzsebéből, majd megnyomta. A garázsajtó komótos lassúsággal nyílt fel, és én közben a látóteremben egy fehér autó körvonalai kezdtek kibontakozni előttem.

- Egy SLS AMGX! - kiáltottam kikerekedett szemekkel és tátott szájjal. - Azta, Alice! Ez nem semmi! Köszönöm! - ugrottam a nyakába.

- Szívesen. - mondta, miközben átölelt.

Elengedtem, aztán a kocsi felé indultam.

- Apád túlzásnak tartja. - húzta el a száját. - De szerintem pont neked való! - vigyorgott.

Hevesen bólogattam.

- Kipróbáljuk? - kérdeztem lelkesen.

- Persze. - vágta rá, és a kezembe nyomta a slusszkulcsot.

Beültünk a kocsiba, és miután beindítottam, azonnal kilőttem vele. Majdnem 300-zal szaggattam. A kocsi fantasztikus volt, és gyönyörű, hófehér.

Ez az a kocsi! :)
Vagyis ez egy SLS AMG, aminek a 15 év múlva kiadott új változata az SLS AMGX,
amit én találtam ki. ;)

- Holnap ezzel megyünk a suliba. - mondta Alice. Miközben becsukta maga után a kocsiajtót. Én még mindig a volánnál ültem, és a kormánykereket markoltam mindkét kezemmel.

- Egyértelmű! - vigyorogtam.

Bámultam a műszerfalat, a bőrülést, a kifinomult karosszériát. Egyszerűen csodás volt. 

Kifújtam a levegőt, majd kiszálltam.

Alice a garázsajtóban várt. Már besötétedett, mikor visszaértünk a próbaútról.

Bementünk a házba, és a nénikém feljött velem a 2. emeletre, az én birodalmamba. Itt volt még két szoba berendezve az esetleges vendégeknek, de a vámpírrokonok elvoltak a földszinten is a nappaliban.

Billy szobájának ajtaja pont ezen okból hangszigetelt volt.

Az éjszaka további része eseménytelenül telt, kivéve Emmett érkezését.

Anya és apa már aludtak. Éjjel 2 felé járhatott. Amikor hazaértünk fél 8 volt, és anyának még elmeséltem a vadászatot, és az új autót is, és apának megköszöntem, hogy megengedi, hogy vezessem. Tudtam, hogy Alice-szel nem lehet vitatkozni, és kénytelen volt beletörődni, de ez egy gesztus volt a részemről felé.

- Hello, Öcsi! - kiáltotta Emmett a szobámba lépve.

Az ágyamon feküdtem, ujjaimat a tarkómon összekulcsolva. Alice mellettem ült. Felálltunk és én átöltem Emet, aki viszonozta ezt. Nénikém nevetett.

- Hallom szerelmes leszel? - mondta Em vigyorogva.

"Még egy Bella a családban. Nagyszerű!" - gondolta még mindig elégedett vigyorral a képén.

- NEM! NEM LESZ MÉG EGY BELLA! - sziszegtem, miközben kibontakoztam a karjaiból, és kissé hátrébb léptem.

- Jól van, na! Azért nem kell bekapni! - mondta meglepetten védekezőn maga elé tartva mindkét kezét.

"Szent Isten! Pont olyan hülye, mint az Öcskös!" - bukott ki belőle gondolatban, és közben csóválta a fejét.